2012. február 23., 09:022012. február 23., 09:02
Borboly Csaba továbbá a méhészeket olyan szövetség létrehozására ösztönözte, amely a bukaresti döntéshozatalban is képviselni tudja érdekeiket. A tanácselnök felelevenítette a három évvel ezelőtti eseményt, amikor a székely termékeknek a magyarországi Cora áruházláncban való értékesítésekor az áruházlánc szakemberei ellenőriztették a Székelyföldről érkező mézeket, ugyanis azt gyanították, hogy azok nem engedélyezett anyagokat tartalmaznak.
„Mint már akkor kiderült, nem volt, és nincs miért szégyenkezzenek a térség méhészei, jó minőségű mézet termelnek” – mondta a tanácselnök. Borboly Csaba kiemelte, a megyei tanács a méhészekkel három éve kezdett együttműködni, azóta a megyei tanács intézményét is igyekeztek úgy átalakítani, hogy a méhészek tevékenységét is tudják segíteni. Így külön pályázati kiírás is létezik a méhészek számára.
A tanácselnök hangsúlyozta, kész élelmiszertermékeket kell előállítani, nemcsak nyersanyagot, hiszen sokkal nagyobb nyereség szerezhető így meg. „Érdemes kihasználni a Székelyföld marketingerejét, és az élelmiszer-termelést összekötni a turizmussal, melyek így egymást erősítő hatással bírnak. Segítenünk kell a kutatást, az oktatást és a szabályozási rendszer megfelelő kialakítását, a piac megteremtését” – tette hozzá. Ugyanakkor a polgármesterekkel való megfelelő kapcsolat kialakítása érdekében meghívta a méhészek képviselőit a polgármester-találkozókra, hogy helyi szinten is megtalálják a kihasználható lehetőségeket.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.