Bármennyire egyszerű és olcsó módszernek is tűnik, tilos elégetni a mezőgazdasági területeken maradt szalmát, a legelőkön takarítás után visszamaradó száraz növényi maradványokat, mert ezzel megsértjük az ökofeltételek biztosítására vonatkozó uniós szabályokat – hívta fel a figyelmet a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) Maros megyei igazgatója, Daniel Ovidiu Săvâşcă.
2015. augusztus 27., 13:332015. augusztus 27., 13:33
A tűzveszély mellett azért sem szabad a maradványokat elégetni, mert a Románia által is elfogadott uniós rendelkezések értelmében ezeknek a talajban kell maradniuk, szerves anyaguk beépül, s a talajtáperő feljavítását kell szolgálja.
Azok a gazdák, akik szántóföldekkel vagy legelőkkel rendelkeznek, nem égethetik el a különböző gabonafélék szalmáját, a proteintartalmú haszonnövények vagy a burgonya száraz indáit, a kukoricakórét, napraforgó- vagy repceszárat, sem pedig az időszakos legelőkön maradt száraz füvet.
A törvényszegők akár a számukra jóváhagyott uniós támogatást is elveszíthetik, attól függően, hogy mekkora területen gyújtott tarlótüzet. Az igazgató azt is elmondta, az elmúlt időszakban jelentős károkat okoztak a tarlótüzek a Maros megyei településeken, ezért a legszigorúbban fognak fellépni a felelőtlen gazdák ellen.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!