A Hargita megyei közbirtokosságok a napokban vehetik át azokat az erdőgondozásra használható eszközöket, melyek beszerzésére még tavaly pályázhattak az Országos Vidékfejlesztési Program keretében.
2013. június 26., 19:552013. június 26., 19:55
2013. június 26., 19:562013. június 26., 19:56
Csíkszentkirályra szerdán érkezett az első szállítmány, a helyi közbirtokosság egy John Deere márkájú, 165 lóerős traktort vehetett birtokba. Az erdőkímélő gazdálkodás meghonosítása volt a célja a szóban forgó pályázatnak – tudtuk meg az említett erőgép átvételekor Bors Ferenctől.
A csíkszentkirályi közbirtokosság elnöke kifejtette, a nyugat-európai országokban egyre elterjedtebb az a felfogás, miszerint a lehető legkíméletesebb módon kell végezni a fakitermelést. Ami azt jelenti, hogy a fahúzatás helyét átveszi az úgynevezett fakiemelés. „Így nem teszünk kárt az erdőben, illetve a kitermelt fa sem sérül a szállítás során. Távlatokban nézve ebbe az irányba tart az erdőkitermelés\" – nyomatékosított az elnök. Bors kiemelte, sokat tájékozódtak a vásárlás előtt, így esett a választásuk az említett márkájú gépezetre. Többek között a háromszéki Alsórákoson látogattak meg egy farmot, ahol már több éve használják ezt a traktortípust.
A John Deere traktorokat egyébként a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gépeket előállító cége, az egyesült államokbeli Deere&Company gyártja. Szakemberek véleménye szerint a szóban forgó mezőgazdasági eszköz a piaci kínálat legmagasabb kategóriáját képviseli.
Az átadáson szintén jelen lévő Demeter Zsuzsanna, a nyertes pályázatot kidolgozó CDC Country Development Consulting Kft. képviselője elmondta, a pályázat összértéke áfa nélkül 95 760 euró, a traktoron kívül önrakodó pótkocsit és motorfűrészeket vásárolhatott a közbirtokosság. Az illetékes kiemelte, a vidékfejlesztési program az áfa nélküli összeg hatvanszázalékos finanszírozását biztosította a pályázók számára, a fennmaradt negyven százalék és az állami forgalmi adó az önrészt képezte. Az Országos Vidékfejlesztési Program keretében tavaly meghirdetett 122-es kiírás során egyébként összesen 18 pályázatot támogatnak, ebből nyolc Hargita megyéből érkezett. Jelentős finanszírozáshoz jutott többek között a csíkszentdomokosi, csíkkarcfalvi, csíkjenőfalvi, csíkdánfalvi és csíkszentimrei közbirtokosság, az összesen lehívott pályázati összeg meghaladja a 380 ezer eurót.
Rédai Botond
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!