2010. július 15., 10:032010. július 15., 10:03
A pénzügyi válság és az idei rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt nehéz helyzetbe került romániai gazdák még az idén megkaphatják a területalapú támogatások egy részletét, ennek érdekében a mezőgazdasági minisztérium az Európai Bizottság támogatását kérte – jelentette be Mihail Dumitru tárcavezető, aki a hét elején részt vett az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek brüsszeli bizottsági ülésén (AGRI).
Dumitru már tárgyalt ennek érdekében Dacian Cioloş uniós agrárbiztossal, és reméli, hogy a Románia által benyújtott kérvény pozitív elbírálást kap, és az őszi hónapokban a gazdák megkaphatják a szubvenció egy részét. Romániához hasonlóan a litván kormány agrárminisztere is kérte a 2010-es területalapú támogatások egy részének a kifizetését, döntés ez ügyben még nem született.
Mihail Dumitru ugyanakkor elmondta, a mezőgazdasági biztos arról tájékoztatta az AGRI-bizottság tagjait, hogy a támogatások előrehozott kézbesítését csupán a sajátos helyzetben lévő államok kapják meg.
A mezőgazdasági miniszter ugyanakkor elmondta, Románia a vidéki infrastruktúra fejlesztésére lehívható támogatások kifizetését is sürgette a brüsszeli bizottsági ülés alkalmával. „Az árvizek által okozott tetemes károk miatt rendkívül sürgős, hogy az Európai Bizottság által nyújtott szubvenciókat minél hamarabb megkapjuk – mondta a miniszter. – Bár írásos választ még nem kaptunk a kéréseinkre, a tárca szakemberei már dolgoznak azon a stratégián, ami mentén majd az uniós támogatások a lehető legrövidebb idő alatt eljussanak az árvíz sújtotta régiók önkormányzataihoz.” Románia idén közel 125 millió eurót kaphat vidékfejlesztésre.
Romániában az elmúlt hetek árvizei miatt a vártnál kisebb búzatermést takarítanak be az idén – közölte a mezőgazdasági minisztérium. A tárca most azzal számol, hogy az idei búzatermés 6 millió tonna körüli lesz a tavalyi 5,2 millió tonna után. Eddig 6,7 millió tonna idei búzatermésről szóltak a hivatalos becslések.
A legfrissebb adatok szerint az elmúlt hetek árvizei 59 184 hektár mezőgazdasági földterületen okoztak károkat. Mint ismeretes, Niculae Ştefan, a termelők érdekeit védő legnagyobb országos szervezet, az Agrostar elnöke korábban úgy nyilatkozott, az elmúlt időszak esős időjárása miatt az élelmiszerek átlagosan 7-8 százalékkal fognak drágulni az elkövetkező periódusban. Mint részletezte, több száz hektáron sérült a termés. Ugyanakkor – tette hozzá – az áremeléseket elkerülhetetlenné teszi az is, hogy idén a termelők nem részesülnek állami támogatásban, illetve azok sem kapnak semmiféle kárpótlást, akiknek megsemmisült a terményük egy része az időjárási viszonyok miatt.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.