A mezőgazdasági minisztérium idén 50 millió eurót különített el 1000 családi farm létrehozásának a támogatására – jelentette be tegnap Daniel Constantin tárcavezető. „Ötven millió euró áll rendelkezésünkre úgy, hogy egyenként 50 000 eurót biztosítunk minden farmnak” – mondta a mezőgazdasági miniszter.
2013. április 17., 20:402013. április 17., 20:40
2013. április 22., 18:262013. április 22., 18:26
Hozzátette, ezzel lehetőséget nyújtanak a vidéken gazdálkodóknak, vagy azoknak, akik gazdálkodni szeretnének, hogy nagyobb vállalkozásba kezdjenek. Az állam a növénytermesztés, gyümölcstermesztés és állattenyésztés terén nyújt támogatást. Ami az utóbbit illeti, a támogatásra azok lesznek jogosultak, akiknek jelenleg 3-4 tehenük van, de 15-20 állatot szeretnének tartani.
Daniel Constantin elmondta továbbá, Románia elsősorban azért importál húst, mert a romániai piacon nincs elég nyersanyag, másodsorban pedig azért, mert az importból származó termékek ára alacsonyabb. Romániában magasabbak a termelési költségek mind a hús, mind a zöldségek és gyümölcsök esetében. Ez utóbbiak előállítása azért költségesebb, mert nincs elegendő számú társulás ezen a téren – nyilatkozta Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter. Véleménye szerint Romániában még mindig nagyon sok kis farm működik, ez az egyik oka annak, hogy a termelési költségek magasak. „Éppen ezért kellene társulniuk a farmoknak, mert a nagyok esetében csökkennének a kiadások” – mutatott rá a miniszter. „Nem beszélhetsz alacsony termelési költségekről az ilyen kicsi farmokon. Az idén és jövő évben is arra törekedünk, hogy ezekből a kicsi gazdaságokból úgynevezett családi farmok váljanak. Romániában nagyon sarkított a mezőgazdaság: a farmok vagy nagyon kicsik, vagy pedig nagyon nagyok, lehet, hogy európai szinten a legnagyobbak. Sajnálatos módon hiányoznak a közepes nagyságú gazdaságok, és emiatt kívánunk hangsúlyt fektetni a családi farmokra” – mondta Constantin.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.