Panaszkodnak a tejtermelők

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Egyre kevesebben foglakoznak falvakon állattenyésztéssel. Az alacsony felvásárlási ár, a drága takarmány, és a rosszul szervezett támogatási rendszer aggasztja leginkább a gazdákat. Több Szatmár megyei kistermelő úgy gondolja: az állami támogatás jó, ha van, de nem elegendő semmire sem. A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) az állatokra és a tejre is utal ki támogatást azoknak a gazdáknak, akiknek három, vagy annál több tehenük van.

Végh Balázs

2008. december 11., 11:002008. december 11., 11:00

 

“Én eladtam a tehenemet. Régebb kettő volt, az utóbbi időben már csak egy. Nem éri meg. A tejet sem fizetik jól, támogatást sem kaptam, mert kevés állatom volt” – mesélte Büte József börvelyi gazda. “Nekünk 30 banit ad az állam literenként, és az állatok után is kapunk támogatást. De azt csak egyszer adják egy évben, és két részletben. Ebben a szezonban még nem kaptunk. Nagyon sok papírmunka van az igénylésnél, és a támogatás összege nem sok mindenre elég. De jó, hogy adnak, legalább bepótol a kötelező állategészségügyi vizsgálatokba” – részletezte Erdei. Az állattartó szerint sok falubeli azért is hagyta félbe a tejgazdaságot, mert nem tudta fizetni az engedélyeket, védőoltásokat. Mint mondta, csak a kötelező oltás került nemrég 35 lejbe. A “csomagban” csak a TBC és néhány veszélyesebb vírus elleni védelem van, sok más betegségre, például a májmételyre, külön kell költeni.

A szükséges rossz

A börvelyi csarnokba naponta 150 liter tejet szállítanak az emberek. “A gyár jelenleg 70 banit fizet egy literért, de ha az nem éri el a 3,7 százalékos zsírtartalmat, akkor levon ebből az összegből” – közölte a Krónikával Kovács Katalin, a nagykárolyi Schwaben Molkerei tejfeldolgozó alkalmazottja. A begyűjtő-központ nyilvántartásai szerint a tavalyhoz képest 35-40 százalékkal kevesebb gazda adott be tejet. “A legtöbben felmondtak, mert ráfizetéssel dolgoztak, mások meghaladták az előzetes szerződésben leszögezett maximumot, így nem hozhatnak többet az idén, de a legtöbben túladtak a teheneken” – tette hozzá a tejfeldolgozó alkalmazottja.

A gazdák nem szívesen dolgoznak a csarnokkal, de más lehetőségük nem igazán van. “Ez a típusú termékértékesítés nem éri meg azoknak, akiknek csak egy vagy két tehenük van. Mert minél nagyobb mennyiségre köt az ember évi szerződést, annál jövedelmezőbb ez a vállalkozás. Ha kicsi a beszolgáltatott kvóta, ráfizetés az egész, de ha túllépi évközben az előre megállapított határt, akkor meg nem fizetik ki neki” – mondta Erdei.

Nehéz az értékesítés

A tejfeldolgozó döntése értelmében az előre megállapított kvóta 70 százalékát teljesíteni kell, ezért az emberek nem mernek nagy kvótákkal dolgozni, mert bizonytalan az állattartás. Ha a gazdák az élelmiszerpiacon akarják értékesíteni a tejet, vagy a tejtermékeket, különböző engedélyeket kell beszerezniük. Sokan nem tudják megfizetni az állatorvosi és árusítási hozzájárulásokat, így ettől az alternatívától is elesnek.

Lapunk többszöri érdeklődésére sem válaszolt egyetlen Szatmár megyei tejfeldolgozó üzem sem, így nem kaphattunk választ arra, hogy a megyében naponta hány liter, és milyen minőségű tejet dolgoznak fel.

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás