A hazai gazdák jelenleg tízszázaléknyi támogatást kapnak a holland, német vagy francia termelőkhöz viszonyítva. Az RMGE elnöke az országos vidékfejlesztési terv beindításában látná a megoldást, ez azonban egyre késik, és megtörténhet, hogy csak 2008-tól indul be. Hibásnak látja Sebestyén Csaba Decebal-Traian Remeş mezőgazdasági miniszter elképzelését, amely főleg a mezőgazdasági termékek feldolgozását sürgeti. Az RMGE-elnök szerint ebbe a tervbe a gazdáknak csupán 0,5 százaléka kapcsolódhatna be a szükséges önrész, a saját tőke hiánya miatt. Karsai József battonyai polgármester, magyar országgyűlési képviselő a többi magyarországi előadóval együtt többek között a pályázatírásban ajánlott segítséget az erdélyi gazdáknak. Hódi Pál, a Csongrád Megyei Agrárkamara elnöke a gazdálkodók összefogásának eredményességére a magyarországi Mórahalom községet hozta fel példaként. A község gazdáinak zöldséget, gyümölcsöt termelő, illetve osztályozó és csomagoló szövetkezése tavaly 8 milliárd forintos termelést ért el. Szorgalmazta a kevés földdel és anyagi eszközzel rendelkező gazdák összefogását Ráki Ferenc, a Körös–Maros Vidékfejlesztési és Ökogazdálkodási Alapítvány elnöke is, hiszen mint elmondta: „enélkül csak ellehetetlenülni, belebukni, lemorzsolódni lehet.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.