Októbertől kézbesítik a terület alapú támogatást

Megközelítőleg 800 ezer, a rendkívüli időjárási viszonyok miatt nehéz helyzetbe került gazdát hivatott kisegíteni az egységes, terület alapú támogatások (SAPS) egy részének kifizetésére szánt előleg, amelyről az Európai Bizottság múlt héten pozitívan döntött, s amelyet október 16-ától az agrárminisztérium, a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA) bejegyzett termelőknek már el is kezd kiutalni – közölte Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár.

Gyergyai Csaba

2010. szeptember 30., 09:542010. szeptember 30., 09:54

Az uniós alapokból finanszírozott támogatás legfeljebb 50 százalékos előlegének szétosztásakor a gazdák között nem lesz semmiféle megkülönböztetés, egyetlen kritérium az, hogy rendelkezniük kell az APIA ellenőrzéseit igazoló dokumentációval.

„Az előlegek kifizetésére 250 millió euróra volt szükség, ami hektáronként egy 37 eurónyi támogatást jelent. Jelen pillanatban a terület-ellenőrzések befejezését várjuk, ez most olyan 60–70 százaléknál tart, s ezt követően, december elseje helyett, az utalásokra már október 16-ától sor kerül” – közölte a mezőgazdasági államtitkár. Elmondta, az APIA központi hivatalának információi szerint a közvetlen föld alapú támogatásra március elseje és június 11. között 1 091 984 kérést nyújtottak be összesen 9 millió hektárra. A legtöbb kérvény Dolj, Suceava, Olt és Botoşani megyékből érkezett, de a kifizetésekre igényt tartott legnagyobb területek Temes (489 302 hektár), Konstanca (476 300 ha), Teleorman (418 745 ha) és Călăraşi (391 357 ha) megyékben vannak – derül ki a tárca által közzétett statisztikából.

A SAPS-támogatások egyébként a területek hektáronkénti növekedésének függvényében csökkennek, amit a szaktárca azzal magyaráz, hogy az elmúlt években igencsak megnövekedett az APIA-nál nyilvántartásba vett földterületek felülete. Míg 2007-ben 8,4 millió hektárnyi terület volt bejegyezve, ma már egy-egy millióval nagyobb földterület szerepel a nyilvántartásban. 

„A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumnak az előlegre vonatkozó, még júliusban benyújtott kérését az Európai Bizottság Közvetlen Kifizetések Mezőgazdasági Ügynöksége egyhangúlag megszavazta. Az előlegre egyébként Románia mellett Magyarország, Belgium, Franciaország, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Olaszország és Spanyolország is engedélyt kapott.

Az Európai Bizottság szóvivője, Roger Waite közölte, a termelőket idén a gazdasági válság, az ebből következő bevételcsökkenés, az agrárszektorban felvehető hitelek felté-teleinek szigorodása, valamint egyes mezőgazdasági termékek áringadozása mellett a kedvezőtlen időjárás – szárazság, viharok, heves esőzések, áradások, hirtelen lehűlés, illetve forróság – is súlyosan érintette. Mindezek alapján Brüsszelben úgy látják, célszerű engedélyezni legfeljebb 50 százalékos előleg kifizetését a gazdáknak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás