Nem védik az őshonost

A külföldi krumpli térhódítására panaszkodnak a helyi termelők A törvénytelenül behozott, olcsó külföldi krumpli ellehetetleníti a helyi termelőket, és ezért a román hatóságok is felelősek – véli Fazakas Tibor. A krumplitermesztéssel is foglalkozó sepsiszentgyörgyi közgazdász adatai szerint a szárazság miatt Romániában tavaly összesen 2,3 millió tonna burgonya termett, egymillió tonnával kevesebb, mint a korábbi években.

2008. február 05., 00:002008. február 05., 00:00

Ezért a termelők arra számítottak, hogy a piac már a betakarítás után átveszi a krumplit, de a székelyföldi termelők hiába várták a korábbi rendszeres felvásárlókat, a bukaresti nagykereskedők például azért nem jelentkeztek, mert inkább a behozatalból származó olcsó krumplit forgalmazzák.
Ez a jelenség a brassói székhelyű Országos Burgonya Szövetség szakembereinek is feltűnt. Fazakas Tibor szerint kiderült, hogy a hazai nagyvárosok piacain gyakran feltűnik a lengyel krumpli, holott Lengyelországban a burgonyarák-fertőzés miatt a termény közép-európai országon belüli fogyasztása is csak szigorú feltételek mellett engedélyezett, kivitele pedig egyenesen tilos. Fazakas szerint a lengyel krumplit úgy hozzák Romániába, hogy a teherautók dokumentumaiban hagyma szerepel, de ebből csak az első néhány ládában van, a szállítmány tulajdonképpen fertőzött burgonya. A piacokon a hatalmas méretű németországi burgonyák is feltűntek, amelyek a szakemberek szerint a megengedettnél magasabb vegyszernyomelemet tartalmaznak, és nem lennének alkalmasak emberi fogyasztásra.
A krumplitermesztők szövetsége már tavaly ősszel meghúzta a vészharangot, amikor a parlament mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszer-ipari szakbizottságának elnökéhez, Kelemen Attila képviselőhöz intéztek beadványt. A Ioan Benea mérnök, szövetségi elnök által ellenjegyzett iratban felhívták a figyelmet, hogy a külföldi krumpli hamis dokumentumokkal érkezik Romániába, ezért a helyi termelők és az államkassza is kárt szenved. Fazakas Tibor szerint a hatóságok azóta sem tettek semmit a törvénytelen behozatal megfékezésére; ráadásul tavasszal megkezdődik az olcsó egyiptomi, szíriai, törökországi krumpli behozatala, amelyre a mezőgazdasági minisztérium még vámkedvezményt is ad. Fazakas Tibor szerint az állami intézmények nem teszik a dolgukat, hogy megakadályozzák a törvénytelenséget, és védjék a helyi termelők érdekeit.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás