2009. június 25., 11:052009. június 25., 11:05
Románia az Európai Unió fejlettebb tagállamaihoz képest legalább 40 éves lemaradása van a mezőgazdasági termelés terén – jelentette ki Ilie Sârbu a mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető szerint a mezőgazdaság hatékonyságát akkor lehetne növelni, ha a kistermelők társulnának, és megpályáznák azokat a támogatásokat, amelyeket a mezőgazdasági tárca meghirdet. „Bebizonyosodott már, hogy a jól működő mezőgazdasági termelőegységek fel tudnak zárkózni az európai uniós követelményekhez. A megélhetés szintjén termelő mezőgazdaságnak azonban nincsenek korszerű gépei, és nem is lesznek soha. Nem engedhető meg az a luxus, hogy egy 120–140 lóerős modern traktorral szántsanak fel félhektárnyi területet. Az embereknek végül be kell látniuk, hogy szakmai társulásokat kell létrehozniuk, ezeknek meg kell erősödniük, hogy támogatásokat pályázhassanak meg” – jelentette ki a mezőgazdasági miniszter.
Ilie Sârbu szerint ugyanakkor elfogadhatatlan, hogy az Európai Unióban a régi tagállamok kapják a legtöbb agrártámogatást, míg a kevésbé fejlett országok mezőgazdaságai, elsősorban a kistermelők a támogatáspolitika veszteseinek számítanak. A tárcavezető abban reménykedik, hogy a közeljövőben sikeresen tud lobbizni a román gazdáknak járó agrártámogatások növelése érdekében.
Kelemen Atilla RMDSZ-es parlamenti képviselő szerint a romániai agrárszektor problémáit lehetetlen lesz megoldani úgy, hogy a kormány a nemzeti össztermék alig 0,8 százalékát fordítja az ágazat megsegítésére. „Egyetlen európai uniós tagállam sem szán ilyen kevés pénzt a mezőgazdaság finanszírozására. Az lenne az ideális, ha a hazai jövedelem 4 százalékával finanszíroznák az ágazatot, hogy behozzuk az óriási lemaradást” – fogalmazott a Maros megyei politikus.
Kelemen Atilla úgy véli, a kormány továbbra sem fordít kellő figyelmet a vidék és a vidéki társadalom gondjaira. Az alsóház mezőgazdasági bizottságának alelnöke szerint felháborító, hogy a kormány nem kíván tudomást venni arról, hogy Romániában, még a legszigorúbb statisztikák szerint is a lakosság 38 százaléka mezőgazdaságból él, illetve a társadalom több mint 50 százaléka vidéken lakik. Kelemen hangsúlyozta, hogy a politikai viták hangulatában született intézkedések komoly megélhetési gondokat okoznak a vidéki gazdálkodóknak és ellehetetlenítik a mezőgazdasági vállalkozások fejlődését.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.