2008. július 08., 00:002008. július 08., 00:00
A legjelentősebb visszaesést a növénytermesztésben figyelték meg, ahol a termelés 28,7 százalékkal volt alacsonyabb, messze alulmúlva a 2006-ban mért 31 milliárd lej körüli értéket. Az állattenyésztés ehhez képest jóval szerényebb visszaesést mutatott, a termelékenység ugyanis itt mindössze hat tizedszázalékkal csökkent.
Az egyetlen szegmens, ahol fejlődést jegyeztek, az a mezőgazdasági szolgáltatásoké, ahol a termelékenység 32,5 százalékkal erősödött, reálértékben elérve a 685 millió lejt.
A vizsgált időszakban ugyanakkor nem tapasztaltak alapvető változásokat a termelés szerkezetében, így a növénytermesztés továbbra is nagyobb jelentőséggel bír, a termelés több mint hatvan százalékát teszi ki. A növénytermesztést az állattenyésztés követi a jelentőségi listán, 38 százalék körüli részesedéssel. A harmadik helyet a szolgáltatások foglalják el.
Valamelyest változott a növénytermesztésben a különböző termesztett fajták aránya. Így 2007-ben némi teret nyertek a burgonya és takarmánynövények a gyümölcsökkel és az olajos növényekkel szemben. Hasonló változásokat tapasztaltak az állattenyésztésben. Az adatok szerint az egyetlen terület a sertéstenyésztés volt, ahol viszszaesést észleltek.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.