Fotó: Kristó Róbert
Két hét áll még a gazdák rendelkezésére, hogy benyújtsák a tavalyi utolsó negyedévre vonatkozó gázolajár-támogatás igénylését.
2015. február 19., 13:352015. február 19., 13:35
Az elhasznált üzemanyag literenkénti árából 1,8 lejt fizetnek vissza az igénylőknek. Erre az állami segítségre elkülönített teljes összeg valamivel több, mint 162 ezer lej, amely 90 500 liter gázolaj támogatására elegendő. A kifizetés határideje június 30. – áll az APIA honlapján megjelent sajtóközleményben. Jelenleg a gázolaj ára 4,99 és 5,34 lej között változik.
Haschi András, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) vezetője elmondta, mindeddig egyetlen hargitai gazda sem nyújtotta be a szükséges iratcsomót az említett periódusban felhasznált üzemanyag elszámolására, a következő héten azonban 400 gazdát várnak a hivatalba.
Hargita megyében 2013-ban valamivel több, mint 250 gazda igényelte ezt a támogatási formát, míg 2014-re szinte megkétszereződött az előzetes kérelmet benyújtók száma. Az intézményvezető kifejtette, bár e támogatás révén minimális összeget kapnak a gazdák, „aki teheti, mégis pályázik, mivel minden lej számít”. A szakember továbbá rámutatott, a támogatás értékéhez képest sok papírmunkával jár az igénylés, de évről évre egyre többen élnek ezzel a lehetőséggel.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!