2009. június 04., 10:452009. június 04., 10:45
Míg 2007-ben 50,5 eurót lehetett igényelni hektáronként, az öszszeg az elmúlt évben 60,75 euróra nőtt, idénre pedig 71 euró értékű támogatást lehet lehívni egy hektár megművelendő területre.
A támogatást március 3. és május 15. között igényelhették a gazdák a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeinél. Akik lekésték az említett határidőt, június 9-éig is pótolhatják az igénylést, de csak némi megszorítással: minden munkanapra egy százalék levonást számolnak.
A közvetlen földalapú támogatást minden egy hektárnál nagyobb területet használó gazda kérheti 30 árnál nagyobb parcellákra. Az APIA-nál kiváltott űrlaphoz a személyi igazolványon, annak másolatán, a bankszámlakivonaton kívül ebben az évben szükség lesz egy önkormányzati bizonylatra is.
A földtulajdonosnak az illetékes polgármesteri hivatalban kell igényelnie ezt az iratot, amelyre felkerül az általa használt terület mérete, illetve kódja és helyrajzi száma. A polgármester és a községi jegyző aláírásán kívül egy mezőgazdasági szakember kézjegye is szükséges, igazolandó, hogy az adatok helyesek.
A mezőgazdasági támogatások érdekében készített műholdas térképeket elérhetővé tették az interneten is. A kifizetési ügynökség honlapján, az úgynevezett LPIS-rendszerbe belépve bárki tanulmányozhatja az elektronikus térképeket, azonosíthatja a parcellákat.
Az elérhető és nyomtatható térképek a 2007-es bevallás alapján rögzített állapotot mutatják, de évente felújítják őket. A műholdas térképek a http://lpis.apia.org.ro internetcímen érhetők el.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.