Kevés az erdő

Románia 25 év múlva érheti el az európai uniós átlagot Románia 6,3 millió hektárnyi területét, vagyis az ország mintegy 27 százalékát borítja erdő, ezzel az aránnyal utolsó helyen áll Európában – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Gheorghe Dima, a Romsilva állami erdészet fejlesztési igazgatója. Mint mondta, ahhoz hogy az elmúlt évtizedek masszív és ellenőrizetlen erdőirtását kompenzálhassa az ország, s nem mellékesen, elérje az Európai Unióban átlagosnak mondható 35 százalékos arányt,

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. június 10., 00:002008. június 10., 00:00

az elkövetkező 25 évben kétmillió hektár erdőt kell telepíteni. Ha sikerül ezt az ütemet tartani, akkor 25 év múlva az ország területének 33-34 százalékán lesz erdő, mondta Dima.
A helyzet némiképp változik, ha a lakosok számához viszonyítjuk az országban található erdősített területeket. Ebben az esetben Románia 10. az európai országok között, egy lakosra 0,33 ha erdős terület esik. Vezető helyen olyan országok találhatók, mint Finnország (4,66 ha/lakos), Svédország (2,88 ha/lakos), illetve Norvégia (2,32 ha/lakos).
Romániában 2008-ban erdősítésre összesen körülbelül 39 millió eurót szánnak. Egy hektár erdősítése mintegy 3600 euróba kerül. A Romsilva az idén 15 400 hektár terület újraerdősítését tűzte ki céljául, amiből 7570 hektár természetes regenerálásként, míg 7830 hektárt visszatelepítésként szeretne megoldani – közölte továbbá az erdőgazdálkodási társaság igazgatója.
A Romsilva jelenleg kevesebb mint négymillió hektár állami erdővel gazdálkodhat, valamint további egymillió hektár magánerdővel.
Gheorghe Dima továbbá közölte, a Romsilva idén több mint 200 hektár erdőt vásárolt magánkézből, a területekért hektáronként 5–6000 lejt fizetett. Az állami erdőgazdálkodási vállalat további 2500–3000 hektár erdős területet kíván felvásárolni. „A területek felvásárlásával igen lassan haladunk, a mezőgazdasági minisztérium ugyanis egyetlen lejjel sem támogatott az idén” – tette hozzá az igazgató.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás