Fotó: Kristó Róbert
Intenzív tájékoztató kampányba kezd a Szatmár megyei agárkamara. Egyrészt a gyümölcsösök újratelepítését célzó támogatási programot kívánják népszerűsíteni, másrészt pedig arra hívják fel a gazdálkodók figyelmét, hogy idéntől kötelező a helyes mezőgazdasági és környezeti állapot biztosítására vonatkozó EU-s szabálozás betartása.
2014. január 30., 12:342014. január 30., 12:34
Amint Fodor István, a kamara vezetője kifejtette: mivel a szőlőéhez hasonló újratelepítési programra csakis azok pályázhatnak, akiknek van valamilyen szakirányú képzettségük, gyümölcstermesztői kurzusokat szerveznek, hogy a diploma hiánya ne jelentsen gondot.
Mint kiderült, egyelőre nem tudni konkrétumokat a gyümölcsfa-telepítési támogatásról, nem hivatalos információk szerint viszont ennek értéke 8 ezer euró lesz hektáronként, ami – Fodor István szerint – elégséges a telepítéssel kapcsolatos költségek fedezésére. Elmondta: javaslatot terjesztettek a mezőgazdasági minisztériumba, melyben azt kérik, hogy 2 évvel halaszthassák az ültetéseket azok a kedvezményezett gazdák, akiknek gyümölcsöseiben jelenleg is gyümölcsfák vannak, annak érdekében, hogy az idős példányok eltávolítása után tudjanak „pihenni\" a területek.
Igyekeznek a kamara munkatársai ugyanakkor megértetni a gazdákkal, hogy ajánlatos megismerni, miben áll az EU helyes mezőgazdasági és környezeti állapot biztosítására vonatkozó szabályzata, illetve hogy ajánlott betartani a normákat, különben eleshetnek a mezőgazdasági támogatásoktól. Ettől az évtől már várhatóak ellenőrzések e témában, melyet idéntől uniós szakértők végeznek.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!