Fotó: A szerző felvétele
2007. augusztus 14., 00:002007. augusztus 14., 00:00
A legméretesebb görögdinnyék súlya 19–20 kilogramm között volt, és az összes benevezett példány néhány perc alatt el is fogyott. Azokat a dinnyeevő verseny résztvevőinek kellett rekordidő alatt, evőeszköz használata nélkül felfalniuk. A versenyen a gyermekek és a felnőttek külön kategóriában mérkőztek meg. A felnőttek között Lőrincz Ferenc lett aranyérmes, aki 2,85 kilogramm görögdinnyét fogyasztott el egy perc alatt. A versenyzők többsége a megmérettetés után enyhe rosszullétre hivatkozva el is tűnt a színhelyről, csupán a negyedik helyezett Lőrinc Csaba állta a sarat. Neki egy perc alatt „mindössze” 2 kiló dinnyét sikerült felfalnia, ám mint mondta, a megmérettetés után is jól érezte magát.
„Az Érkörtvélyesen idén megtermett legnagyobb dinnye 27 kilót nyomott, az azonban egy héttel a fesztivál előtt beérett, így nem lehetett vele megvárni a versenyt, és el kellett fogyasztani” – mesélte lapunknak az egyik termelő. A településen évekkel ezelőtt hagyományos falunapokként indult a rendszeresen augusztus közepén tartott rendezvény, ám mivel Érkörtvélyes dinnyéjéről a leghíresebb, dinnyefesztivállá keresztelték át az ünnepet. A helyi gazdák évente 60–70 hektáron termesztenek dinnyét, amely a homok- és fekete földeken is jól megterem. „A homokföldek előnye, hogy melegebbek, így azokon jobban érik és ízletesebb is a termés” – magyarázta lapunknak Kovács Zoltán körtvélyesi polgármester. A gazdák nagyrészt társulva termesztenek dinnyét: kibérelnek 5-6 hektár egymás melletti területet, és közösen állják a megmunkálás és az őrzés költségeit. A dinnyetermesztés hektáronkénti költsége 4000 lejnél kezdődik, zömmel hollandiai és olasz eredetű vetőmagot használnak. Jó évben a jövedelem a hektáronkénti 10 ezer lejt is meghaladja. A piacon most 1 lej a dinnye kilogrammja, a viszonteladók azonban jó esetben 60 banit adnak ezért a mennyiségért. A termést a Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyei piacokon értékesítik – a fesztivál idején az egyik termelőtől egy temesvári viszonteladó négy kamion sárga- és görögdinnyét rakodott fel. „Idén nagyon jó évünk van: főleg a homokföldeken szép a termés, ott egy hektárról több mint 40 tonnát tudunk szedni” – dicsekedte el lapunknak az egyik gazda. Idén valóban az érkörtvélyesi gazdáknak kedvezett az időjárás: Olténiában a szárazság miatt kevés volt a termés. A magyarországi dinnye általában olcsóbb a hazainál, ám idén az sem jelentett nagy konkurenciát, hiszen ott hamarabb ért véget a szezon. A dinnyeszüret – az időjárás függvényében – várhatóan egy-két héten belül ér véget az Érmelléken.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.