2010. november 11., 10:042010. november 11., 10:04
A standon a székelyföldi termelők hagyományos székely élelmiszertermékeket mutatnak be, amelyeket meg is kóstolhatnak mindazok, akik ellátogattak Románia legrangosabb, november 14-ig nyitva tartó agrárvásárára.
A megnyitó napján a standot meglátogatta Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter – aki a vásár leglátványosabb kiállító-felületének nevezte a székely standot –, Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár és Markó Béla kormányfő-helyettes is.
Markó Béla elmondta, azért látogatott ki a rendezvényre, mert úgy gondolja, minden eszközzel fel kell hívni a figyelmet a székely termékekre. „Székelyföld gazdasági felemelkedésére minden lehetőséget meg kell ragadni, hiszen ha Székelyföldnek van erőssége, akkor többek között az, amit itt láthatunk: mezőgazdaságból és állattenyésztésből származó jóféle enni- és innivaló” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
A rendezvényen jelen levő Borboly Csaba elmondta, hogy a Romexpón már négyszer szerepeltek közös standdal a székelyföldi megyék, remélhetőleg ezután az agrárkiállításnak is rendszeres résztvevői lesznek. „Őszintén hiszem, hogy agrártermékeinkkel, ha mennyiség szempontjából nem is, minőségileg mindenképpen versenyképesek vagyunk” – nyilatkozta a Hargita megyei tanács elnöke.
Elmondta továbbá: a jövőben szeretnének jóval nagyobb kiállító felületet bérelni, és több kiállítót felvonultatni, ugyanakkor a kiállított termékeket több országos és nemzetközi vásáron is bemutatnák.
„Nem mindegy, mi kerül az asztalra: a székelyföldi pityókának például ma is hírneve van, és ez a hírnév a székely gazdának még hosszú ideig megélhetést jelent, ennek érdekében több intézkedést is hoztunk – hangsúlyozta Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke.
Fontos az is, hogy a kevésbé hagyományos termékeknek is legyen piacuk, hiszen a székelyföldi termék minőséget is jelent. A székelyföldi termékek hagyománnyal rendelkeznek: a mézeskalácsok története a céhekhez kötődik és hagyománya van az ökörsütésnek is. Arra törekszünk, hogy saját termékeink minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak, mert a régió számára a termelők, vállalkozók jelentik a jövőt.” Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár elmondta, idén a hagyományos termékek számára az IndAgrán 60 négyzetméteres felületet biztosított a mezőgazdasági minisztérium.
„A megyei önkormányzatok mellénk álltak, segítségük nélkül nem tudtuk volna a székelyföldi gazdákat elhozni. Úgy gondolom, sikeres vásárnak nézünk elébe, nagy népszerűségnek örvend a székely módra történő ökörsütés. Jó lehetőség ez a rendezvény a termelőknek arra, hogy Bukarestben is bemutatkozzanak” – nyilatkozta Tánczos.
Az IndAgra teljes időtartama alatt hagyományos élelmiszer- és borászati termékeket mutatnak be és kóstoltatnak meg a vásár látogatóival az ország minden részéből érkező termelők. Az erre az alkalomra felszerelt fabódék a Romexpo épületcsoport fő sétányán kaptak helyet a B szektorban. Itt mutatkozik be első alkalommal Székelyföld is, Tánczos Barna államtitkár meghívására.
Hargita megyéből hat termelő hagyományos termékeit kóstolhatják meg az érdeklődők, így húst és húskészítményt, sajtféleséget, méhészeti terméket, lekvárt, szörpöt és házi kenyeret. Kovászna megyéből burgonyát, mustárt, tésztafélét, kürtőskalácsot és mézeskalácsot, míg Maros megyéből tejterméket állítanak ki a termelők. A csemegék nagy részén már szerepel a Székely termék védjegy is.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.