2009. június 04., 10:412009. június 04., 10:41
Sârbu szerint a minisztérium most arra vár, hogy a gazdálkodók mielőbb bejelentsék igényeiket az öntözési rendszer használatára.
Azok a gazdák pedig, akik önerőből öntözik területeiket, támogatást kapnának. A miniszter úgy tudja, az öntözés költségei idén elérik a 250 millió lejt. Az új területek bevonása miatt egyébként 100 millió lejjel kellett kiegészíteni a mezőgazdasági tárca költségvetését.
Ilie Sârbu elmondta továbbá, a mezőgazdasági szükségállapot bevezetését egyelőre nem rendelték el, mivel nem érkeztek meg a jelentések a shelyi bizottságoktól a vetések helyzetéről.
Mint mondta, a különleges állapotot akkor vezetik be, ha a szárazság a mezőgazdasági területek több mint 30 százalékát érinti az országban. „Az időjárási viszonyok ellenére úgy néz ki, az ország nem szorul gabonaimportra idén, és nem várható egyelőre az élelmiszerárak emelkedése sem” – nyilatkozta az Agerpresnek a tárcavezető.
A szárazság és a fagy eddig több mint egymillió hektárnyi őszi és tavaszi gabonavetést tett tönkre a hétmillió hektárból. Ion Sandu, az Országos Meteorológiai Intézet vezetője a múlt héten kijelentette: idén júliusban és augusztusban tetőzik az aszály, ez a nyár legalább olyan száraz lesz, mint a 2000-es.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.