Húsvétig az üzemagyag-támogatást, valamint a marhatenyésztőknek járó juttatásokat is megkapják a gazdák – jelentette be Sepsiszentgyörgyön Nagy Tamás Péter mezőgazdasági államtitkár, ahol a gazdákkal, a termelőket tömörítő egyesületek képviselőivel találkozott.
2014. április 10., 15:052014. április 10., 15:05
A támogatások összege növekedett, a húsmarhára 300 euró, a tejelő marhára pedig 71 euró igényelhető. Az államtitkár (képünkön) ugyanakkor elmondta, a megemelkedett üzemanyagárat ellensúlyozandó a következő hónaptól 1,39 lej helyett 1,46 lej támogatást folyósítanak literenként.
Nagy Tamás Péter felhívta a figyelmet, hogy egyszerűsítették a juh-, kecske-, valamint a szarvasmarha-tenyésztésért járó támogatások rendszerét. Rámutatott: eddig a két hazai és a két EU-s szubvencióra általában rövid határidőkön belül külön-külön kellett benyújtani az igényléseket, körülményes kritériumrendszert betartva, ezután csak egy kérést kell a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökséghez (APIA) benyújtani. A támogatási rendszer összevonásával a gazdáknak kevesebb bürokráciával kell bajlódniuk.
Könczei Csaba, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője, valamint Orbán Miklós, az AgroSIC egyesület vezetője a háromszéki öntözési lehetőségeket ismertették. A beszámolóból kiderült, eddig csupán az egykori öntözőrendszerek korszerűsítésére lehetett támogatást igényelni, ilyenek azonban Háromszéken csupán három helyszínen, mintegy 2500 hektáron működnek.
Orbán Miklós elmondta, egy felmérésük alapján kiderült, a megyében összesen 20 mezőgazdász öntöz a területén, de valószínűsíthető, hogy a tényleges szám ennek a duplája. Orbán szerint az AgroSIC egyesület elláthatja azt a szerepet, hogy a vízügyi hatóság és a gazdák közt közvetítsen. Ezen túlmenően egy átfogó, a teljes megyét átölelő öntözési terv engedélyeztetését és a Székelyföldön elterjedt kultúrák kiemelt támogatását javasolják a szakemberek.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!