Gyümölcsöző tervek Gyergyóalfaluban

Gyergyóalfalu megerősödhet gazdaságilag az elkövetkező tíz évben, amennyiben a gyümölcsbegyűjtő és -feldolgozó központ létrehozásával és beindításával kapcsolatos tervek megvalósulnak – állítja Gáll Szabolcs, a gyergyószéki település polgármestere, aki szerint az elképzelés kivitelezése után a község határában és kertjeiben egymást érik majd a feketeribizli-tövek, melyek gyümölcsét a helyi feldolgozóban alakítják szörppé az erdei és kerti gyümölcsökkel együtt.

2014. január 23., 12:422014. január 23., 12:42

„A közösségépítés kulcsa a tisztességes megélhetés megteremtése. Akkor maradnak itthon az alfalviak, ha van munkahely és lehetőség a család fenntartására – mondja az elöljáró. – Itt Alfaluban szükség lenne arra, hogy a termelés újabb ágazatai is beinduljanak. Akár egyesület keretében, akár meglévő intézmények összefogása révén létre kellene hozni egy gyümölcsbegyűjtő és
-feldolgozó központot. Így azok az emberek is pénzforráshoz juthatnak, akik egyéb jövedelmi forrásuk nincs.\"

Gáll Szabolcs szerint érdemes lenne kipróbálni a feketeribizli-termesztést, mert arra korlátlan igény mutatkozik a piacon. Tovább is gondolta a folyamatot: a feldolgozóba bevitt gyümölcs levét minden család úgy értékesítené, ahogy jónak látja, de az elöljáró szerint közösen is érdemes lenne megtalálni a módját annak, hogy a biotermék a piacra kerüljön.

A közbirtokosság segítségét kérik

„Minél rövidebb távon létre kellene hozni egy ilyen feldolgozót. Tárgyaltunk már a közbirtokossággal is a témáról, de ehhez a vezetőség és tagság egyaránt partner kell hogy legyen. Nem tartom kizártnak azt sem, hogy több település fogjon össze, közösen hozzunk létre egy nagyobb kapacitású feldolgozót. De a legkézenfekvőbb segítségünk a közbirtokosság lenne, hiszen az erdők, ahonnan az erdei gyümölcs begyűjthető, többnyire a kezelésében vannak, a falubeliek nagy része is közbirtokossági tag\" – fejtette ki Gáll Szabolcs, hozzátéve, már tárgyalt az alfalvi közbirtokosság elnökével arról, hogy terjesszék a tagság elé a javaslatot, hiszen a faluban épp eladó egy olyan ingatlan, ami erre a célra alkalmas lenne.

„Ha van támogatás, lehet tovább gondolkodni, ha nincs, új szálon kell elindulni\" – kommentálta a polgármester, aki már Magyarországon is tárgyalt használt, de jó állapotú ribizliszedő kombájnok beszerzése érdekében.

„A polgármester felvetését mindenképp a tagság elé tárom. Márciusban lesz közgyűlés, erről is kikérjük a véleményüket\" – közölte kérdésünkre Mihálydeák Imre közbirtokossági elnök. Mint mondta, a közbirtokosság már jó ideje fontolgatja főleg az erdeigyümölcs-gyűjtés megoldása miatt egy begyűjtő, illetve egy feldolgozó létesítését\" – jelentette ki Mihálydeák. Döntés kérdése viszont, hogy megvásárolják-e a polgármester által kinézett és ajánlott ingatlant, vagy a közbirtokosság inkább telket vásárol, majd építkezésbe kezd.

Mindennapi kenyér gyümölcsből

Hargita megyében nemcsak az alfalusiak látnak lehetőséget a gyümölcsfeldolgozásban. Mint kiderült, Csíkszéken egy család nagyobb területen termeszt málnát, egy kertészmérnök-hallgató 400 tő fekete ribizlit telepített Szovátán, egy másik szakemberjelölt pedig diótermesztésből próbál megélni Maroskeresztúron. De van gyergyói példa is: kisebb-nagyobb mennyiségben termesztenek gyümölcsféléket eladásra, vagy éppen ribizlibokrokat nevelnek svájci megrendelésre.

Mondhatnánk, nincs olyan kertes ház, ahol ne lenne pár ribizlibokor, a hullott almát sem dobják szemétre újabban, amióta egy család gyümölcspréselést indított be, literenként pár lejes áron.
Megélhetésről viszont csak nagyobb mennyiség esetén lehet beszélni. Erre készül a ditrói közbirtokosság is egy 300 000 eurós beruházás révén.

Kovács Árpád András közbirtokossági elnök elmondta, a gyümölcsfeldolgozó létesítésére benyújtott pályázat nem nyert, de nem adják fel, más forrást keresnek. Az általuk megálmodott feldolgozó kapacitása lehetővé tenné, hogy a medence többi települései is társuljanak, együtt hozzák létre, üzemeltessék a biotermék-előállítót. Az összefogás az értékesítésben sem elhanyagolható szempont – vélekedik a ditrói elnök.

A mezőgazdasági szakemberek szerint a Gyergyói-medence klímája igencsak alkalmas a fekete ribizli termesztésére. A helybéliek szerint Németországból már többen is jelezték, vásárolnának frissen préselt ribizlilevet. De helyben is kerül vásárló, rendszeresen teszik fel a kérdést egymásnak az emberek: ki tud feketeribizli-szörpöt, -bort eladásra. Az ár idény és kereslet függvényében is változik, egy liter szörpöt 25 lejért, egy hétdecis ribizlibort 18 lejért lehet megvásárolni.

Az alfalvi tervek kapcsán egyébként egy olyan személyt is megkerestünk, akinek gyakorlata van a ribizlitermesztésben. A csíkszentdomokosi Antal István tíz éve ültette az első töveket, ma hetven áron körülbelül 1000 ribizlibokornak viseli gondját. Mint mondja, hagyományos, nem túlnemesített fekete ribizlit termeszt, és az évenként változó termésmennyiség nagy részéből szörpöt készít.

A hozamot sok tényező befolyásolja: megcsappan, ha elveri a jég, ha szárazság van, de a kétévenkénti metszést követően is kevesebb a termés. Csak ebből nem élne meg családjával, tudatja Antal István, de jövedelempótléknak nem rossz. Nem kell piacolnia, otthonról elviszik a szörpöt, így visszautasította a külföldi felvásárló ajánlatát is.

„Ha a lelkedet is beleteszed, akkor megérik a gyümölcs\" – fogalmazza meg a növénytermesztés titkát a domokosi gazda, aki szerint a növény az elhanyagolást megboszszulja. „A ribizli nem olyan, mint a krumpli, hogy tavasszal földbe teszed, ősszel pedig kiszeded.

A ribizlinél négy évet is kell várni, amíg a bokor mennyiségi termést hoz\" – közli, és állítja, egy percig sem beszélne le senkit arról, hogy biotermékek előállításából próbáljon megélni, vagy legalább jobban élni.

Balázs Katalin

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás