Törvényjavaslatot nyújtott be tizenkét szociáldemokrata képviselő annak érdekében, hogy a mezőgazdasági járművek újból közlekedhessenek a közutakon. A jelenlegi közlekedésrendészeti szabályzat egyik cikkelye szerint a traktorok, az arató- és cséplőgépek, illetve más mezőgazdasági gépek nem vehetnek részt a közúti forgalomban.
2014. május 08., 12:372014. május 08., 12:37
A honatyák indoklása szerint Romániában a mezőgazdasági termőterületek felaprózódtak, és mezei utak hiányában a legtöbb esetben a községi, megyei, sőt az országutak igénybevételével közelíthetőek meg.
Amennyiben a törvényhozó testület elfogadja a módosító javaslatot, s változtat a KRESZ előírásain, a mezőgazdasági munkagépek csak egy megkülönböztető jellel – villogó lámpával – felszerelt jármű kíséretében használhatják a közutakat.
Andreea Pop, a Hargita megyei rendőrség sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, bár egy ilyen törvénymódosító javaslat véleményezése nem tartozik a rendőrség hatáskörébe, véleménye szerint a megyei úthálózat ismeretében valóban szükség van arra, hogy a mezőgépek használhassák a közutakat, mert valahogy el kell jutniuk a termőföldekre.
„Ez nem azt jelenti, hogy az autópályákon vagy nemzetközi utakon traktorok, kombájnok fognak közlekedni, hanem inkább azt, hogy a közlekedésbiztonságra vonatkozó törvényes szabályozással ezek a járművek is könnyebben eljutnak rendeltetési helyükre, lehetőleg alsóbb rendű utakon” – magyarázta Andreea Pop.
Mezőpanit polgármestere, Bartha Mihály is úgy véli, üdvözlendő a honatyák kezdeményezése. „Ha a mezőgép megfelel a műszaki követelményeknek, engedjék meg neki, hogy a legrövidebb úton elérjen a munkavégzés helyére. Úgysem használja állandó jelleggel a közutakat, csak amikor a mezőgazdasági munkálatok megkövetelik, ami évente néhány napot, esetleg hetet jelent. Emellett arra is kell figyelni, hogy a gépkezelő betartsa a jóérzés alapvető szabályait – ne hordjon sarat az útra, ne rongálja a burkolatot. Mi eddig is igyekeztünk megoldani a 152-es megyei úton a közlekedést” – mondta az elöljáró.
A községhez öt falu (Mezőpaniton kívül Csittszentiván, Harcó, Mezőbergenye, Székelykövesd) tartozik, nem ritka, hogy egy gazdának egyik faluból a másikba kell mennie, hogy megmunkálja a földjét. A forgalomba bejegyzett és a községházán nyilvántartásba vett traktorokkal eddig is lehetett közlekedni a közutakon. Az önkormányzat korábban már próbált segíteni a gazdáknak: kijelölte a legrövidebb útvonalat, amelyen ezek a munkagépek eljuthatnak az adott mezőgazdasági területre, s ezt szigorúan be kell tartaniuk.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.
szóljon hozzá!