Fokozottabban ellenőrzik az importált tej minőségét

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Fokozottabban ellenőrzik ezentúl a külföldről Romániába érkező olcsó és több esetben rossz minőségű tejet – jelentette be Ilie Sârbu, a honi tejtermelők és -feldolgozók érdekképviseletével folytatott tárgyalásokat követően.

Gyergyai Csaba

2009. július 09., 09:562009. július 09., 09:56

A tárcavezető elmondta: több tejtermelő is elpanaszolta, a csőd szélén állnak, mivel Románia az Unióból dömpingáron importálja a tejet. A Román Szarvasmarha-tenyésztők Szakszervezete szerint több romániai cég olyan tejet importál, ami nem felel meg a higiéniai szabályoknak. Az érdekvédelmi szervezet képviselői szerint a tejkereskedésben évek óta nem tartják be az állami és az európai törvényeket, a hazai hatóság pedig nem ellenőrzi kellőképpen az EU-s országokból nyersanyagként behozott tejet. Úgy tudják, Romániába naponta 4 millió liter import tej érkezik, ez a naponta feldolgozott mennyiség 25–30 százalékát teszi ki. A hazai gazdák azért kényszerülnek áron alul értékesíteni az általuk megtermelt mennyiséget, mert a magyarországi és lengyelországi importőrök most elözönlötték a romániai piacot.
„A minisztérium nem tehet mást: tárgyalóasztalhoz hívja a termelőket és a feldolgozókat, a döntésekbe viszont nem tudunk beleszólni. Úgy látom azonban, sikerült kompromisszumra jutni” – fogalmazott a tárgyalást követő sajtótájékoztatón a miniszter.
A tejtermelők amiatt is panaszkodnak, hogy napról napra nehezebb körülmények között kell tevékenykedniük, mivel a honi tejfeldolgozók által Romániába importált tej behozatalakor figyelmen kívül hagyják az uniós országoknak megszabott tejkvótát. Úgy tudják, csak Magyarországról évente 100 ezer tonna tej érkezik Romániába, ezt a mennyiséget pedig véleményük szerint le kellene vonni a Romániának megszabott kvótából.
A termelők szerint a multinacionális vállalatok „eltemetik az őstermelőt” a nagy mennyiségű tej importjával.
A minisztérium felmérései alapján a romániai tejtermelőktől begyűjtött tej több mint 61 százaléka felel meg az Európai Unióban érvényben levő normáknak, már csak ezért sem indokolt az import mértéke.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás