2010. április 29., 09:242010. április 29., 09:24
Mihail Dumitru mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter közölte: a gazdák ezentúl is a termelői igazolványuk felmutatásával, regisztrált vállalkozói engedély nélkül is értékesíthetik termékeiket a piacokon.
Mint ismeretes, az Agrostar országos szakszervezet elnöke, Ştefan Niculae múlt héten bejelentette: tiltakozásba kezd az, amennyiben a kormány a kisgazdaságok támogatását valamilyen vállalkozási formához köti. Véleménye szerint a rendelkezés semmilyen más célt nem szolgál a hirtelen pénzszerzési szándékon kívül: a kormány újabb bőrt kíván lehúzni az így is elszegényedett kistermelőkről.
A mezőgazdaság a gazdasági tevékenység mellett környezeti és társadalmi funkciókat is ellát, ezeket nem adózni, hanem épp ellenkezőleg, a társadalom által befizetett adóból kompenzálni, támogatni kellene” – hangsúlyozta sajtóközleményében az Agrostar. A szakszervezet egyébként újabb tiltakozásokat helyezett kilátásba a gazdáknak szánt támogatások elmaradása miatt is.
A kormányrendelet ellen tiltakozott korábban a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) is. A szervezet elnöke, Sebestyén Csaba bejelentette: a szervezet az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért, amenynyiben a kormány a kisgazdaságok támogatását vállalkozási formához köti.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.