Fotó: Biró István
Emiatt Romániában a méznek csak kis része kerül a nagykereskedelembe, a nagyobb haszon reményében a méhészek többsége a kiskereskedelemben próbálja értékesíteni a portékát.
A Tordán élő Képes András méhész szerint kilónként legalább 3 eurót, azaz valamivel több mint 10 lejt kellene kapnia ahhoz, hogy a százhatvan családból álló méhészete nyereséges legyen. „Régebben tizenegy lejt is kaphattunk a méz kilójáért, a külföldi behozatal azonban leszorította az árakat, ezért inkább a kiskereskedelemben értékesítjük a portékát. A feleségem, a fiam vagy én naphosszat álldogálunk a piacon, ami rengeteg időveszteséggel jár” – vélekedik Képes András, aki az előállított méz közel 90 százalékát értékesíti a kis- és alig 10 százalékát a nagykereskedelemben. Szerinte a virágpor kilójáért 37, a lépes mézért 20, a propolisz kilójáért pedig legalább 200 lejt kellene megkapniuk a termelőknek ahhoz, hogy nyereséget könyvelhessenek el.
Jelenleg Romániában a nagybani kereskedők 5-7 lejt fizetnek a méz kilójáért. A méhészegyesületek is csak 6-8 lejt adnak érte, sőt a felvásárló és feldolgozó üzemek is csak 4 lejt fizetnek a vegyes, illetve 6 lejt az akácméz kilójáért. Szakemberek szerint a vegyes méz nyereséget biztosító kilónkénti 10, illetve az akácméz kilónkénti 20 lejes árát csak a kiskereskedelemben lehet megkapni.
Egy méhcsalád átlagosan évi 20–40, kivételes esetekben 50–60 kiló mézet gyűjt, Románia évi méztermelése pedig 15–17 ezer tonna, ennek kétharmada külföldre kerül. A romániai méhészek egyesületének adatai szerint a belföldi értékesítést az alacsony árak és a mézfogyasztás hiánya is nehezíti. Míg például Romániában az évi mézfogyasztás alig éri el a lakosonkénti 100 grammot, az évi 80 ezer tonna mézet előállító és ugyanannyit importáló Németországban ez az átlag eléri az évi 2 kilót is.
Képes András adatai szerint az Amerikai Egyesült Államokban a termelők méhcsaládonként évi 100 dolláros támogatást kapnak, Romániában viszont a kilónkénti 2 lejes állami támogatást is csak a nagybani kereskedelemben értékesített mézre kapják meg. „Ha mi is megkapnánk a családonkénti évi 100 dolláros állami támogatást, akkor én az évi 16 ezer dollárnyi támogatásból már tudnék tenni azért, hogy az európai piacokon is helyet találjak magamnak” – magyarázta a szakember.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.