2009. július 23., 10:582009. július 23., 10:58
„Az agrárszektorra is kiterjesztettük azt az állami garanciavállalást, amelyet az Első otthon program keretében, a lakáshoz jutás érdekében is bevezettünk. Az a célunk, hogy a gazdák korrekt árat kapjanak terményeikért, mert az elmúlt években bebizonyosodott, hogy ki vannak szolgáltatva a spekulálók érdekeinek” – mondta Emil Boc miniszterelnök.
A törvény gyakorlatba ültetésével elkerülhető, hogy a termelők raktározási lehetőség hiányában arra kényszerüljenek, hogy áron alul értékesítsék a megmaradt termést. A lerakatok tulajdonosai ugyanakkor a hitel fejében kötelesek hetente egyszer közölni a bankkal az áru hozzávetőleges piaci értékét, melyet a termelő és a raktárt fenntartó gazda a mezőgazdasági minisztérium képviselőivel közösen állapít meg. „A felvett összeget a termelő az újabb mezőgazdasági ciklus elkezdésére vagy eszközbeszerzésre is fordíthatja. Ezzel az igazolással a bank a megállapított érték hetven-nyolcvan százalékáig adhat majd hitelt” – közölte Ilie Sârbu mezőgazdasági miniszter.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.