Egymillió aláírás a génmódosítás ellen

Egymillió aláírással nyomatékosítva, a génkezelt növények tilalmát sürgető beadványt adtak át az Európai Bizottságnak a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi mozgalom és az Avaaz civil szervezet képviselői.

Hírösszefoglaló

2010. december 16., 10:252010. december 16., 10:25

A dokumentum azt sürgeti, hogy az EU végrehajtó testülete tiltsa be a genetikailag módosított (GM) szervezeteket mindaddig, amíg létre nem hoznak egy független, etikai és tudományos kérdésekben is állást foglaló testületet.

Az aláírások az Európai Unió mind a 27 tagországából származnak, azokból is, ahol jelenleg nem tilos génkezelt növényeket termeszteni. Kormányszinten a tagállamok megosztottak a kérdésben, így a témával kapcsolatos döntések rendre elakadnak a kormányközi tárgyalásokon. Vay Márton, a Greenpeace magyarországi szervezetének szóvivője hangsúlyozta, hogy következő uniós elnökként Magyarországnak jó lehetősége nyílik arra, hogy az uniós politikát a génkezelt termékek tilalmának irányában segítsen elmozdítani.

Magyarország e termékek termesztésének egyik leghatározottabb ellenzője – emlékeztetett. A Greenpeace Brüsszelben kiadott közleménye szerint „az európai lakosság biztonságos élelmiszert és fenntartható mezőgazdálkodást vár”, az EU viszont „továbbra is képtelen ezt garantálni”. Ez az első alkalmazása az Európai Unió tavaly életbe lépett Lisszaboni Szerződésével létrehozott új lakossági eszköznek, a polgári kezdeményezésnek, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság is indítványozza uniós jogszabályok készítését vagy megváltoztatását.

A beadvány ugyanakkor némileg elébe is ment az új lehetőség érvényesítésének, mert a polgári kezdeményezéssel kapcsolatos gyakorlati részletekről még tárgyalnak az uniós intézmények. John Dalli egészségügyi és fogyasztóvédelmi biztos kijelentette, hogy demokratikus jellegére való tekintettel a szokásosnál is figyelmesebben megvizsgálja a beadványt.

Hozzátette, hogy a bizottság nyáron kiadott javaslata, amely tagországi illetékességbe utalná a döntést a génkezelt növények termesztéséről, ugyanabba az irányba mutat, mint a polgári kezdeményezés. A júliusi javaslatcsomag ugyanis „közelebb viszi a GMO-termesztésről szóló döntéseket a polgárokhoz, mivel a tagországoknak lehetőségük lesz arra, hogy döntsenek arról, korlátozzák vagy betiltják-e a termesztést az egészségi vagy környezeti veszélyekhez nem kötődő érvekkel alátámasztva” – fogalmazott a máltai biztos.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás