A részben uniós forrásból, részben az országos költségvetés kiegészítéséből származó, hektáronkénti 97,5 eurós területalapú támogatások kifizetését a tervek szerint június 30-áig sikerül majd lezárni. A június 9-éig kifizetett támogatások összértéke 365 millió euróra rúg, ami 880 ezer gazdálkodó között oszlott el.
A kifizetési ügynökség az elmúlt évre leosztott direkt támogatási keret alapján összesen 440 millió euróból gazdálkodhat, amiből az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott területalapú támogatási szint hektáronként 50,5 euróra rúgott, míg az idei évre leosztott 528 millió eurós keret hektáronkénti 60,6 eurós területalapú támogatási szintet tesz lehetővé. A 2008-ra járó területalapú támogatási kérelmeket egyébként az APIA összesítő adatai szerint a tavalyi 1,24 milliónál közel 10 százalékkal kevesebben, 1,13 millióan igényelték, igaz, területnagyság szempontjából így is az Unióval szemben kialkudott 8,7 millió hektárnál közel 600 ezer hektárral többre.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.