2010. január 21., 09:542010. január 21., 09:54
Burgonyacsomagoló üzemet avattak a Csíkszereda közelében található Csíkkozmáson. A létesítményt az alcsíki gazdák összefogása révén létrejött Burgocom Ciuc termékértékesítési szövetség működteti. Az 57 tagú szervezet jelenleg 250 hektáros területen gazdálkodik.
Bodó Dávid csíkkozmási polgármester, a szövetkezet létrehozásának egyik ötletgazdája a Krónika érdeklődésére elmondta: a kisüzem gépsorát 40 ezer euróért vásárolták Ausztriában. A kisüzemben egyelőre kézileg töltik a krumplit a gépezetbe, őszre azonban kiépítik azt a rendszert is, ami lehetővé teszi, hogy a szállítóautóról egyenesen a szalagra ürítsék a termést. Csomagoláskor pedig a megrendelő választhat az 5, 10, 15 vagy 25 kilós kiszerelés között.
Összefogás önkormányzati támogatással
Az üzemnek helyet adó épületet a gazdák a helyi önkormányzattól bérlik, felújítását a Hargita megye önkormányzata támogatta. „Az alcsíki gazdák összefogása révén létrejött megvalósításhoz, azaz Hargita megye első értékesítési gazdaszövetkezetének megalakításához nehéz, hosszú út vezetett és további erőfeszítésekre, fejlesztésekre van szükség. Úgy gondoljuk, a szövetkezet jó példa a Székelyföld többi térségének is – mondta a polgármester. Mint mondta, az itt élő termelőknek, gazdálkodóknak még mindig a burgonya termelése és értékesítése jelenti a megélhetést, és azért volt szükség erre a csomagoló gépsorra, hogy a termény piacképes kiszerelésben kerülhessen az üzletekbe.
Érdeklődnek a hipermarketek
„Nőtt a piacigény, a vásárlót már csak akkor érdekli a krumpli, ha kisebb, 10 kilós zsákokba tesszük, és ha tiszta” – magyarázta Bodó. A polgármestertől ugyanakkor azt is megtudtuk, az új csomagolású krumpli iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Leggyakrabban déli megyékből keresik fel őket, azonban az elmúlt napokban már Hargita megyei üzletláncok, nagyobb bevásárlóközpontok is jelezték vásárlási szándékukat. Kérdésünkre Bodó Dávid azt is elárulta, az új üzem munkahelyeket is biztosít a helybeliek számára: jelenleg tíz embernek van lehetősége a gépsoron dolgozni. „Nagyon nehéz most munkát találni, s az is nagy dolog, ha tíz embernek állást tudunk biztosítani” – ecsetelte a csíkkozmási elöljáró.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.