Borászok két táborban

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A bortermelők széthúzása ellenére sikeres volt a borverseny Nagykárolyban. Konfliktusos helyzet árnyékolta be az egyébként sikeresnek minősített, szombaton tizenkettedik alkalommal megszervezett nagykárolyi borversenyt: azok közül, akik a minőségi bortermelésre való átállás elősegítésében több mint tíz éve komoly szerepet vállaltak, sokan nem neveztek be a megmérettetésre.

Gazda Árpád

2007. március 20., 00:002007. március 20., 00:00

A borversenyeket tavalyig a NagykárolyiHegyközség, a háromszáz évealapított termelői egyesület jogutódja szervezte.Két éve azonban a városban alakult egy másik,hasonló célkitűzésekkel rendelkező egyesületis, a Szent Orbán Borlovagrend (Orbán, az egyikfagyosszent, a Nagykárolyi Szőlőskert védőszentje –tőle várták évszázadokon keresztüla helyi gazdák, hogy megóvja ültetvényeiketa fagykároktól). Az elmúlt évben mindkéttermelői egyesület megszervezte a maga különversenyét, az idén viszont már csak aBorlovagrend tartott ünnepélyes megmérettetésta helyi borosgazdák számára. A Hegyközségis tervezett saját borversenyt, viszont elálltszándékától, miután a néhányhéttel korábban tartott közgyűlésenleváltották az egyesület vezetőségét.

Szőlészverseny vagy borverseny?

Míg a Hegyközségragaszkodott ahhoz, hogy a versenyre csakis Nagykárolybantermelt szőlőből készült borral lehessen benevezni, aBorlovagrend inkább a borok minőségéttekintette elsődlegesnek. „A borlovagrendesek mindenképpennyerni akarnak, viszont a verseny nem sportszerű, ha egyesekmáshonnan beszerzett szőlőből készült borokkalindulnak – magyarázta Ludescher Oszkár, a Hegyközségleváltott elnöke. – Nagykároly köztudottannem tartozik a legjobb bortermő vidékek közé,ezért a helyi alapanyagból dolgozó gazdáknagy hátrányba kerülnek, ha jóborvidékekről származó szőlők boraival kellversenyezniük. Bár az alapszabályzat szerint aHegyközség szervezetben csak két év múlvalett volna esedékes a tisztújítás, aközgyűlésen rám támadtak, és olyanembert ültettek a helyembe, aki nem is volt tagja azegyesületnek” – mondta Ludescher. A NagykárolyiHegyközség újonnan választott elnöke,Ioan Bãtãrceanu kijelentette, hogy az általa vezetettegyesület a jövőben nem kíván borversenyekszervezésével foglalkozni, mindössze aszőlőtermelés elősegítésére, illetve aszőlőskertre vonatkozó szabályzat betartatásárakorlátozódik majd a tevékenysége.
A Borlovagrend elnöke, BenzeZoltán másképpen látja a helyzetet. „Minem szőlész-, hanem borászversenyt akarunk” –szögezte le. Külföldön sem keverik össze akét szakmát – a borászok a szőlőtfelvásárolják, és a versenyekenborkészítési tudományukat mérikössze. Távlati terveink között az is szerepel,hogy – részben pályázati úton szerzettpénzből – létrehozunk egy üzemet, aholfeldolgozzuk a helyi gazdák szőlőjét, a bort pedigpalackozzuk, és betörünk vele a piacra” –ismertette a Borlovagrend terveit Benze.

Szép borok megmérettetése

„Húsz éve járokterületi versenyekre bíráskodni, viszont ilyenfinom és szemnek is tetszetős borokat még egyszer semvolt alkalmam kóstolni” – értékelte aborverseny felhozatalát Dorin Popa zsűrielnök, aRomániai Hivatásos BorkóstolókEgyesületének alelnöke. A versenyre 77 bormintátneveztek be, ezekből 26 kapott aranyérmet, 31 ezüstötés 13 bronzot. A verseny legjobb borának kijárónagyaranyat Benze Zoltán cserszegi fűszerese kapta. Popaígérete szerint igyekszik elérni, hogy a jövőévtől a nagykárolyi megmérettetésthivatalosan is jegyezzék, és az itt elértminősítéseket vegyék figyelembe az országosés a nemzetközi versenyeken. „Itt az ideje, hogy ahelyi termelők pénzt is keressenek a bortermeléssel –fejtette ki. – Erre minden esélyük megvan, ugyanis atíz évvel ezelőtti kocsis, magántermőszőlőfajtákból készített borokon kívülmár minőségi nedűt is képesek előállítani.”Popa szerint fontos, hogy a gazdák az évek soránkitapasztalták, melyek azok a szőlőfajták, amelyekjól bírják a helyi talaj- és éghajlativiszonyokat. A legbeváltabb fajtáknak jelenleg a biankaés a cserszegi fűszeres számítanakNagykárolyban.
Dorin Popa az Agrárvilágkérdésére elmondta, hogy uniós forrásokatcsak akkor tudnak megszerezni a nagykárolyi borászok,ha egyesületbe tömörülnek, és csakis akörnyékükön termelt szőlőt dolgoznak fel.„Igazán sajnálom, hogy ilyen széthúzásalakult ki a gazdák között” – tette hozzáPopa.

Évszázados hagyományok

A körülbelül 120hektáros Nagykárolyi Szőlőskertet gróf KárolyiSándor alapította az 1700-as évek legelején,a nép „nyomorúságos állapotának”enyhítésére. A területet sajátbirtokából adományozta a gazdáknakszőlőtermesztés céljából, akik – haaz alapítólevélben foglalt szabályokatbetartották – tíz évig mentesültek azadófizetési kötelezettség alól. Aszőlőskertet akkoriban minőségi fajtákkaltelepítették be, viszont az 1800-as évek másodikfelében pusztító filoxérajárványután – amely az európai ültetvények közelnyolcvan százalékát elpusztította –többségük áttért az ellenállómagántermő amerikai szőlőfajtákra, amelyek boraköztudottan nagyon gyenge minőségű. A nagykárolyibortermelés fellendülése az utóbbi évekbenannak eredménye, hogy a gazdák újra elkezdtéknemes fajtákra kicserélni szőlőiket, illetveelsajátították a modern borkészítésimódszereket. Ehhez nagyban hozzájárult aborversenyek szervezése is, ugyanis az évesmegmérettetéseken hasznos szakmai útmutatásbanis részesültek – elsősorban dr. Csávossy Györgyborszakértő jóvoltából.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás