2013. január 31., 07:462013. január 31., 07:46
Amennyiben a vizsgálóbizottság úgy látja, hogy megvalósultak a szerződésben vállaltak, a gazdáknak tovább folyósítják a támogatás évi 1500 eurós összegét, ha nem teljesültek az elvárások, akkor megvonják a szubvenciót, viszont a három évig nyújtott támogatást nem kell visszatéríteniük az érintetteknek. Méhészek, állattartók, növénytermesztők igényelhették a 141-es pályázat biztosította évi 1500 eurót, amit öt esztendőn keresztül kaphatnak a gazdák.
A támogatás fejében vállalniuk kellett, hogy három év alatt növelik az állományt és a termékmennyiség eladását, és amennyiben ezt teljesíteni tudták, tudják, akkor a 4. és az 5. évben is megkapják az említett összeget. Jelenleg a három évvel ezelőtt pályázók ellenőrzése zajlik. Akkor 350 pályázatot nyújtottak be, azóta pedig 2300 van letéve összesen – tudtuk meg Török Jenőtől, a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetőjétől. Az igazgatóság idén januártól vette át a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség megyei részlegétől az ellenőrzéseket, mert az említett ügynökségnek nem volt kapacitása rá.
Török elmondta, két, szakemberekből álló csoport ellenőriz, az egyik Udvarhelyszéken, a másik Csíkban és Gyergyóban. Az elkészült dokumentációt pedig átadják a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség megyei részlegének. Lázár Tibor, a Hargita Megyei Méhészegyesület elnöke kifejtette: a megyében az ősszel kezdődtek az ellenőrzések, melynek során vizsgálják az állomány és a méztermelés növekedését. A három évvel ezelőtt leadott összes pályázat alapján körülbelül száz méhest kell ellenőrizzenek. A vizsgálóbizottság nem váratlanul érkezik, hanem előre egyeztet a gazdával – tudtuk meg az egyesület elnökétől.
Létai Tibor
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.