A felsősófalvi eper azt szereti, ha simogatják

A felsősófalvi Fülöp Ilyés – aki munkatársunk látogatásakor épp az eperágyások közt tevékenykedett – érdeklődésünkre elmondta, viszonylag rövid idő alatt érte el azt, hogy a nyár elmaradhatatlan gyümölcsének termesztéséből biztosítsa a családi asztalra szánt mindennapi betevőt.

„Egy évtizede kezdődött az egész, amikor az egyik erdész barátomnak a felesége nagy, zamatos eprekkel kínált augusztus végén. Amikor megtudtam, hogy azok a kertből és nem a boltból származnak, kedvet kaptam a termesztéshez. Tizenöt epertövet kaptam ajándékba, ezzel vágtam neki a nagy kalandnak – avat be a részletekbe Fülöp Ilyés.

„Teltek az évek, sokasodtak az epertövek”

Bár a sófalvi gazda eredetileg csak saját fogyasztásra termelt, ahogy teltek az évek, és sokasodtak az epertövek, a rokonság, ismerősök és a visszatérő kliensek is bőségesen lakmározhattak a vegyszermentes termésből.

Fülöp elmondta, kezdetben a települést átszelő országút szélén található területükön gazdálkodtak, aztán három éve – a házuktól nem messze – egy másik nagyobb, kihasználatlan területet szemeltek ki. A bokros, gazos parcella többszöri szántás, trágyázás és tárcsázás után vált alkalmassá az úgynevezett Rapella típusú eper termesztésére. 

Ezt követően kialakították az ágyásokat, s bár az első termés még szerény volt, a következő nyáron már „felbátorodtak” a tövek, s a fehér virágokból temérdek piros gyümölcs lett.

S hogy miért vegyszermentesen? „Egyszerű a válasz: a család miatt” – mondta Fülöp Ilyés, aki úgy véli, a nagykereskedelembe kerülő eperben érezhető a számtalan vegyi kezelés utóíze. „Van itt minden: csiga, csimasz, lótetű, de jut nekik is, és nekünk is” – jegyzi meg mosolyogva. Mint mondta, az internet segítségével tájékozódtak a biotermesztés mikéntjeiről, a kísérletezés mellett pedig türelmet és sok munkát igényelt projektjük, hiszen az általuk termesztett Rapella júniustól az őszi fagyokig terem.

A vegyszermentes gazdálkodás azonban nem egyszerű, mindig újabb és újabb kihívások elé állítja a termesztőt, de Fülöp Ilyés bevallása szerint szeret megbirkózni ezekkel. „Nem vegyszerekkel, hanem kapával írtjuk a gyomot” – mondja Fülöp Anna, Ilyés neje.

Bár gyakran hajnaltól napnyugtáig tartó munkát igényel, a felsősófalviak nem cserélnék másra ezt a munkát, pedig lehetőségük lenne. Az ágyások között sétálva büszkén mutogatják a verejtékes munka eredményét: a zöldellő levelek alatt jókora piros eprek lógnak. Megtudjuk közben, az eprek szeretik, ha simogatják: „Leveleiket gyöngéden kell félretolni, majd úgy kell leszakítani a zamatos gyümölcsöt.”

„Nem tudunk versenyezni a szatmári termesztőkkel – ismeri be Fülöp Ilyés. – A felsősófalvi földieper június első napjaiban kezd piroslani, míg a szatmári már áprilisban.” A sófalvi termesztő egyébként figyelemmel követi, hogy miként termesztik Halmiban az epret. „Permeteznek csiga ellen, de a munka része többek között levéltrágyázás, vegyszeres gyomirtózás és talajfertőtlenítés. Mindez érezhető a gyümölcs ízén is” – véli a felsősófalvi gazda, aki bevallása szerint csak trágyát és öntözővizet használ.

„Szíven szúr, amikor sokan nem értik, hogy miért nyolc lej egy kilogramm eper ára. Nem kell ide jöjjenek kapálni, elég, ha eljönnek leszedni az epret, és megtudják, mennyi munkával jár” – szögezte le a gazda.

Örülnek a visszatérő klienseknek

„Nem fogunk meggazdagodni belőle, de az ember lelkét simogatja, amikor látja, hogy sok vásárló visszatér” – így a gazda, amikor a bevételekről faggatjuk. Egyébként nem viszik piacra az epret, házhoz jönnek a vásárlók: az érdeklődők telefonon jelzik, hogy mikor és mennyi kell, majd frissen szüretelt termést kapnak.

A szezon kezdetén rendszerint a szomszédok vásárolnak tőlük, de számos korondi, szovátai és székelyudvarhelyi visszatérő veszi a bioepret, időnként pedig akár Homoródszentpálról vagy Gyergyószentmiklósról is ér­keznek vásárlók. Fülöp Ilyésék most úgy gondolják, nem akarnak tovább gyarapodni, megelégednek a visszatérő kuncsaftokkal.