2010. március 11., 10:102010. március 11., 10:10
Veiszenbacher István, a Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség Szatmár megyei igazgatója érdeklődésünkre elmondta, idén nem várható uniós támogatás az energiafűz telepítésére, így a gazdáknak önerőből kell majd megoldaniuk a termesztést. A szakember szerint az uniós normatívákban ugyan szerepel a zöldenergia ezen fajtájának támogatása, de a nemrég közzétett éves tervekben nem jelenik meg ilyen jellegű pályázati lehetőség.
A partiumi megye területén több olyan alkalmas mezőgazdasági parcella is van, ahol az alternatív energiaforrásként jól alkalmazható energiafűz számára ideális táptalajt biztosítana. Fodor István, a megyei mezőgazdasági kamara igazgatóhelyettese az egyik helyi lapnak tett nyilatkozatában 240 hektárra becsüli az ezzel a növénnyel beültethető terület nagyságát.
Magyarországon már évek óta termesztik az energiafüzet, amelyet megszárítva bedarálnak, összepréselnek, és tüzelőanyagként hasznosítanak. A szatmári gazdák egy csoportja már több alkalommal látogatott el tapasztalatcserére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsére, ahol az ottani termelők számottevő ültetvényt gondoznak. Magyarországi szomszédjai példájára egy kismajtényi mezőgazdász energiafűzzel működő hőerőmű létesítésén gondolkodik, amellyel villamos energiát kíván előállítani.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.