A Boc-kormány nem dolgozott ki megfelelő stratégiát arra vonatkozóan, hogy miként fogja támogatni a mezőgazdasággal foglalkozó lakosságot – hívta fel a figyelmet Ilie Sârbu volt mezőgazdasági miniszter.
Az utóbbi napokban lehullott csapadék miatt több mint 300 hektár termőföld került víz alá Szatmár megyében. A folyók mellett kialakított szivattyúházak megfeszített munkával szivattyúzzák a felgyűlt talajvizet.
A Szatmárnémeti mellett fekvő Szatmárudvari község 10 lakosát trichinellózisfertőzéssel kezelik a megyei sürgősségi kórházban. Mint kiderült, a községhez tartozó Kakszentmárton nevű faluban nem szakavatott állatorvos, hanem egy állategészségügyi technikus vizsgálta meg a levágott állatot, és fogyasztásra alkalmasnak nyilvánította.
Háromszéken ebben az évben már négy veszett rókát azonosítottak. Sikó Barabási Sándor a Krónikának elmondta, a négy vadat a vadászok lőtték ki, és a kötelező vizsgálat során derült ki, hogy fertőzöttek.
Két évvel ezelőtt hozták létre Málnáson a környék legkorszerűbben felszerelt nyúlfarmját. Az ötletgazda, Száfta András üzletember – aki korábban nyúltáp forgalmazásával foglalkozott – az Európai Unió által támogatott SAPARD-program keretében 1,8 millió lejt hívott le pályázata révén, és azt tervezte, hogy a romániai nyúltenyésztés élvonalába tör.
A mezőgazdasági minisztérium idei költségvetéséből nem lehet fedezni az állami agrártámogatást helyettesíteni hivatott különböző szubvenciók értékét – jelentette ki Mihail Dumitru tárcavezető (képünkön).
A román borpiac szereplőihez hasonlóan a magyarországi termelők is az egyre növekvő borbehozatal miatt aggódnak. Ennek ellenére jó évjárattal számolhattak 2009-ben.
Amennyiben a kormány továbbra sem növeli a mezőgazdasági nyugdíjak átlagértékét, Romániának jelentős szociális problémákkal kell szembenéznie a közeljövőben – hívta fel a figyelmet Ioan Cindrea.
Az Európai Unió hagyományos kultúrát támogató irányelve szerint nem tilos leszúrni a házi sertést. Korábban arra hivatkozva tiltották a vágást, hogy az ilyenfajta disznóölés állatkínzásnak minősül.
Rövid távú, államilag garantált kölcsönöket folyósít a mezőgazdasági termelőknek a Román Kereskedelmi Bank (BCR) – erről a pénzügyi intézmény a héten kötött megállapodást a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökséggel (APIA), valamint a Vidékhitelezési Garanciaalappal (FGCR).
A szaktárca általános mezőgazdasági összeírást szervez 2010-ben – olvasható az Országos Statisztikai Hivatal honlapján. A közlemény szerint számba veszik a magángazdaságokat és gazdálkodókat, a mezőgazdasági egyesületeket, a farmokat és a mezőgazdasági társaságokat.
A romániai termőföldek alig 22 százalékán jövedelmező a termelés, derül ki a King Sturge nemzetközi ingatlantanácsadó romániai kirendeltségének felméréséből.
Továbbra is gondot okoz, hogy a kistermelők nem szereznek be megfelelő minőségű vetőburgonyát, hanem az általuk termelt, eladásra alkalmatlan, silány minőségű krumplit tartják meg vetőburgonyának. A problémát tetézi, hogy a kistermelők még ma is ódzkodnak a szövetkezéstől.
A beruházó mulasztása miatt tovább késlekedik a Küküllőmente fejlesztését szolgáló A bor útja projekt indulása, amely Maros és Fehér megye összefogásának eredményeként lendítené fel a környék idegenforgalmát és borászatát.
Az udvarhelyszéki gazdák támogatását, terményeik népszerűsítését kívánja felvállalni többek között a Hagyományaink gyümölcsei elnevezésű projekt, amelyet a Civitas Alapítvány indított.
Románia kaphatja meg az Európai Unió egyik legfontosabb területének számító agrár- és vidékfejlesztés irányítását. A tisztségre pályázó Dacian Ciolos volt mezőgazdasági minisztert az Európai Bizottság elnöke javasolta az agrárbiztosi tisztségre.
A nyár eleji szárazság és az alacsony terményárak miatt csupán 50-60 százalékos terméshozammal számolhatott a legtöbb földművelő Szatmár megyében. Mint kiderült, 220 ezer hektár szántóföldből csaknem 100 ezer hektár minőségi termőföld maradt parlagon az idén.