Kevesebb magyarországi bor kerül a piacra

A román borpiac szereplőihez hasonlóan a magyarországi termelők is az egyre növekvő borbehozatal miatt aggódnak. Ennek ellenére jó évjárattal számolhattak 2009-ben.

2010. január 07., 09:362010. január 07., 09:36

Az éves átlagnál valamivel kevesebb, 3-3,5 millió hektoliter bor érik a pincékben a 2009-es szüretet követően, miközben a magyarországi borfogyasztás egyes becslések szerint átlagosan évente 3 millió hektoliter – írja az MTI.

A kevesebb alapanyag ellenére a szőlő felvásárlási ára nem emelkedett, hanem még az egy évvel korábbi nem túl magas összeghez képest is csökkent. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott: a piaci feszültségek egyik oka a szűkös hitelforrás.

Ennek következménye az is, hogy jó néhány termelő jelentős csúszással, vagy egyáltalán nem kapta meg a felvásárlóktól a pénzét. Egyébként is rendkívül alacsony volt a szőlő felvásárlási ára. A fehér szőlő kilójáért 35–40, a kék szőlőért 70–75 forintot kínáltak a felvásárlók. A piacra nyomást gyakorolja az egyre növekvő borbehozatal is.

Egyes pincészetek az olcsó olasz nedűt választották a magyar helyett, amivel elkerülhetik a készletek finanszírozásának terhét. Az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat mintegy 400 ezer hektoliter olasz bor magyarországi behozatalát valószínűsíti.

Ez a nagyságrend már alkalmas a magyarországi borpiac megzavarására. Horváth Csaba szerint ez annál inkább kellemetlen, mert 2009-ben kifejezetten jó évjárattal számolhattak a borászok, különösen éppen a vörösboroknál.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. április 21., péntek

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják

Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.

Magyar Lóránd: a kormányzati és uniós források mind a gazdák fejlődését szolgálják
2023. március 17., péntek

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona

Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.

Csődhelyzetbe hozza a romániai termelőket az olcsó ukrán gabona
2023. március 17., péntek

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben

A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.

Nagy a csúszás, megannyi nehézség ígérkezik a nyárra várható uniós pályázati idényben
2023. március 13., hétfő

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére

A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.

Az erőltetett villanypásztor helyett radikálisabb megoldásokat sürgetnek a vadkárok megfékezésére
2023. március 12., vasárnap

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett

A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.

Mérában kitartanak a ,,szeszélyes” bivalyok mellett
2023. március 10., péntek

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát

A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.

Elkezdődött az idei öntözési szezon, Aranyosszéken is felújítják a csatornát
2023. március 08., szerda

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket

Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.

Kalotaszegről, a Mezőségről és Aranyosszékről várnak hagyományos recepteket
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.

Lesz bárányhús, de milyen áron?
Lesz bárányhús, de milyen áron?
2023. március 07., kedd

Lesz bárányhús, de milyen áron?

2023. március 07., kedd

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt

Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.

Júniusban jelennek meg az első agrárpályázatok, a fiatal gazdák finanszírozása nem igényel önrészt
2023. március 05., vasárnap

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás

Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.

Kivitelezhetetlen uniós elképzelés, hogy 2030-ra kétharmaddal csökkenjen a húsfogyasztás