A megyei állat-egészségügyi igazgatóságok úgy tudják: idén sem kell még megbüntetni azokat a gazdákat, akik hagyományos módszerekkel vágják a disznót. Bár gazdáinkat már tavalyelőtt értesítették arról, hogy az uniós előírásoknak megfelelően leszúrás előtt kötelező elkábítani a háztájon levágandó sertést, a jogszabály mellőzését idén sem büntetik a hatóságok.
A hús fogyasztása előtti trichinózisvizsgálat természetesen továbbra is kötelező. Dorin Maorer, a Szatmár megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság aligazgatója kérdésünkre elmondta, úgy tudják, hogy az uniós hatóságok a hivatalos ünnepekkel kapcsolatos népszokások támogatása mellett döntött.
„Még nem kaptuk meg a hivatalos átiratot, de úgy tudjuk, minden szankció nélkül lehet a téli ünnepekkor odahaza sertést vágni, saját fogyasztásra – részletezte az intézményvezető. – Szándékunk szerint minden település összes gazdájához el kell jutnia az értesítésnek, hogy a tenyésztőknek ne félve, titokban kelljen levágniuk a jószágot karácsonyra.”
Maorer elmondta, több falusi gazda is arra panaszkodott, hogy nehéz altatópisztollyal felszerelt böllért találni. „Nem tudom pontosan, milyen vizsgák szükségesek az ilyenfajta eszköz birtoklásához és használatához. Annyi bizonyos, hogy a kereskedelemben már lehet kapni, és a rendőrségtől valamilyen fegyverviselési engedélyt kell szereznie annak, aki alkalmazni szeretné, hiszen fegyvernek minősülő tárgyról van szó” – magyarázta az aligazgató. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vágóhidakon a bölléreknek továbbra is el kell kábítaniuk a levágandó állatokat, és csak a háztáji elfogyasztásra tartott sertéseket lehet leszúrni.
„Mi a múlt hétvégén vágtunk disznót, és ez elég lesz a családnak a téli ünnepekre. Hagyományos, nagyszüleinktől tanult módon szúrtuk meg és dolgoztuk fel az állatot. Nem igazán van a környéken olyan hentes, akinek lenne altatópisztolya, de nem is nagyon igénylik az emberek ezt a fajta eljárást” – nyilatkozta lapunknak Kóródi Gyula börvelyi gazda, aki szerint a korábbi években minden háznál tartottak 2-3 disznót, ma már csak minden harmadik portán foglalkoznak állattartással. Kevesebb lesz a disznóvágás Kovászna megyében is: jelenleg ötvenezer sertést tartanak nyilván Háromszéken, ezek közül ebben az időszakban mintegy húszezret levágnak.
Tavaly ennél több disznót, mintegy hatvanezret neveltek a gazdák, és 35 ezret vágtak le decemberben, tudtuk meg a Kovászna megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságon. Sikó Barabási Sándor intézményvezető a Krónikának elmondta, a téli ünnepek előtt sok élő sertést szállítanak a gazdák, ilyen esetben a fuvarozónak fel kell mutatnia a helyi állatorvos által kiadott egészségügyi dokumentumokat, a szállítási levelet és a fülszámot, ellenkező esetben szigorúan büntetnek.
V. Erzsébet sepsiszentgyörgyi állattartó lapunknak elmondta, egy-két disznó nevelése már most sem kifizetődő, majdnem ugyanannyiba kerül, mint az üzletben megvásárolható hús, és sok a munka is vele. Ennek ellenére idén is vágnak disznót, mert az otthon nevelt, majd szalmán perzselt sertésnek más az íze, mint ami a vágóhidakról érkezik a piacra.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.