2011. szeptember 09., 10:372011. szeptember 09., 10:37
A közlemény szerint az illetékesek ebben az évben több mint 2000 tonna élelmiszert fognak beszerezni 3,7 millió lej értékben, a mennyiség pedig 80 ezer személy számára lesz elegendő. 2010-ben 42 ezren kaptak élelmiszert, a csökkenés elsősorban annak köszönhető, hogy több személy már nem jogosult szociális segélyre. A segélyek elszállítását és szétosztását október első napjaiban kezdik meg, decemberig minden település önkormányzata megkapja a megfelelő mennyiségű élelmiszert. Az Unió szabályzata szerint élelmiszersegélyben részesül az a személy, aki minimálbért vagy munkanélküli-segélyt kap, illetve 400 lejnél kevesebb a nyugdíja. Azoknak, akik igényt tartanak a PEAD-program révén osztott csomagra, személyi igazolványukkal kell jelentkezniük az önkormányzatok szociális ügyekkel foglalkozó igazgatóságánál. A program keretében 14 kiló málélisztet, 4 kiló búzalisztet, 3,2 kiló száraztésztát, 1,3 kiló kekszet, 4 kiló tejport, illetve egy kilogramm cukrot kapnak a rászorulók.
Az elmúlt egy hónapban több gazdafórumon vett részt Erdélyben, Partiumban Magyar Lóránd parlamenti képviselő, mezőgazdasági szakpolitikus, ahol a gazdálkodóknak az őket érintő támogatásokról beszélt.
Nehéz helyzetbe hozta a romániai termelőket az országba érkező, olcsó ukrán gabona, mivel csak önköltségi ár alatt tudják értékesíteni tavalyi gabonakészleteiket, figyelmeztet Dan Motreanu nemzeti liberális EP-képviselő.
A mezőgazdasági minisztérium bejelentése szerint júniustól indul az agrárpályázatok szezonja. A Krónikának nyilatkozó pályázatelbíráló szakember arra inti a gazdákat, hogy a kiírások megjelenésekor nagyon figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket.
A romániai mezőgazdaság örökzöld témája a vadkár. A medve, a farkas és a vaddisznó szaporodó kártételét megelégelték a gazdák. A Krónika által megkérdezett szakember szerint ha a védett vadak miatt az ország mezőgazdasága hatalmas károkat szenved.
A kalotaszegi falvak közül Mérában tartják a legtöbb bivalyt, a Kolozsváron piacoló állattartók tejtermékeire nagy a kereslet. Az apadó állatállomány azonban a csökkenő európai uniós támogatással magyarázható. Néhány mérai bivalytartó gazdánál jártunk.
A talajavító hatóság Olténiában indította el az idei öntözési szezont. A várható szárazságra készülő szakminisztériumnak azonban továbbra sincs elegendő forrása az irrigációs rendszerek újjáépítésére.
Hagyományos közép-erdélyi étel- és süteményrecepteket gyűjt a Pro Agricultura Egyesület, a beküldők között díjakat sorsolnak ki.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint húsvétra lesz elegendő bárányhús elérhető áron. A tárcavezető kijelentésének azonban ellentmondanak a termelők, akik szerint idén is drága lesz a húsvéti ínyencség.
Utolsó előtti állomásához érkezett a mezőgazdasági minisztérium pályázati útmutatója. A Krónikának nyilatkozó Barabási Antal Szabolcs államtitkár elmondta, a csomagot áprilisban bocsátják közvitára. Az új idényben is kiemelten kezelik az ifjú gazdákat.
Az Európai Bizottság 2030-ig 71 százalékkal akarja csökkenteni a tagállamok húsfogyasztását. Petre Daea mezőgazdasági miniszter szerint a brüsszeli elképzelés kivitelezhetetlen.