Jobbára politikai állásfoglalásai, a Románia alaptörvényével szembeni vélelmezett szembehelyezkedése miatt akadályozta meg a bukaresti alkotmánybíróság Diana Şoşoacának, hogy induljon az idei államfőválasztáson.
Hatalmi visszaéléssel vádolta meg a Marcel Ciolacu miniszerelnök által vezetett Szociáldemokrata Pártot (PSD) és bejelentette a bukaresti nagykoalíció felbontását hétfőn Nicolae Ciucă, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Az idei második negyedévben 37 százalékkal nőtt a háztartások átlagos havi megtakarítható jövedelme 2023 azonos időszakához képest – közölte hétfőn az európai alapokért és beruházásokért felelős miniszter.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 34 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószert szándékozott eladni két iskolai gólyabálon – tájékoztatott hétfőn a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A szenátus hétfőn első házként elfogadott egy jogszabályjavaslatot, amely 19 százalékról 9 százalékra csökkentené egyes testhigiéniai termékek általános forgalmi adóját.
A génszabályozás egy teljesen új mechanizmusára derített fényt az orvosi-élettani Nobel-díj idei két kitüntetettje, Victor Ambros és Gary Ruvkun felfedezése.
Az orosz csapatok hétfő délelőtt irányított bombákat dobtak a dél-ukrajnai Herszon városára, aminek következtében az eddigi adatok szerint húszan sérültek meg.
Legtöbb 24 órával a közúthasználat után is ki lehet fizetni a kötelező útadót egy törvénymódosító javaslat szerint, amely kissé fura utat jár be a parlamentben.
Elbocsátásokat jelentett be a Schaeffler romániai leányvállalata. A létszámcsökkentést, amely eléri a 800 főt, az év végéig tervezi végrehajtani a német tulajdonban levő cég.
Másodszor is elutasította a bukaresti alkotmánybíróság a botrányairól elhíresült Diana Şoşoacának az idei államfőválasztás november 24-ei első fordulójában való indulását.
Szökés miatt büntetőeljárás indult az előzetes letartóztatásban levő két férfi ellen, akik péntek délben kereket oldottak Aradon a rendőri kíséret elől, miközben a törvényszékre vitték őket vizsgálati fogságuk meghosszabbítására.
A régi és az új építésű lakások ára is növekedett az erdélyi városokban az elmúlt esztendőben.
A következő napokban utalják a Paradicsomprogramban részt vevő termelők számlájára a támogatásuk második, 1500 eurós részletét – közölte hétfőn a mezőgazdasági miniszter.
Változékony időjárásban lesz részünk a következő két hétben, helyenként az ilyenkor megszokottnál jóval magasabb, a 24-26 fokot is elérő csúcsértékekkel. Az időjárás ekkor a „vénasszonyok nyarát” idézi.
Daniel David pszichológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektora kifejtette, milyen államfőre lenne szüksége Romániának 2024-ben, és mit várna tőle a lakosság.
A Román Nemzeti Bank (BNR) árfolyama szerint hétfőn a pénteki 385,6265 lejről 2,06 lejjel (0,53 százalékkal) 387,6905 lejre nőtt egy gramm arany ára, ami újabb rekordot jelent.
Az energiaügyi minisztériumnak és a kormánynak eltökélt szándéka megvédeni a kiszolgáltatott fogyasztókat az energiaár-sapka jövő év április 1-jei megszüntetése után – nyilatkozta hétfőn Sebastian Burduja.
„Figyeld az utat!” név alatt futó európai rendőrségi akció keretében ettől a héttől a romániai közutakon is kiemelten a mobiltelefon használatot ellenőrzik a rendőrök.