A Kolozsvári Állami Magyar Színház kilencedik alkalommal szervezi meg az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált; idén a rangos eseményre november 3-17. között kerül sor.
Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán, amely szerda éjszaka vonult át Florida állam középső része fölött, tengeráradást, valamint villámáradásokat és árvizeket okozva. A hatóságok négy ember holttestét találták meg a keleti partvidéken.
Csökkenőben van Hargita megyében a medvék lakott területekről való elűzésére irányuló csendőri beavatkozások száma – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a megyei csendőrség vezetője.
Jóváhagyták a nagyváradi Őssi lakónegyedben található strand területén tervezett termálliget kialakításának finanszírozását, a vonatkozó szerződést is hamarosan aláírják – tájékoztatott a városháza sajtóosztálya.
Jövő év január elsejétől a törvényben foglaltaknak megfelelően 10,4 százalékkal nő a köznyelvben gyerekpénzként meghonosodott gyermeknevelési támogatás – tájékoztatott csütörtökön a munkaügyi minisztérium.
Idén augusztusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: a népesség 6076 fővel csökkent, szemben a tavaly augusztusi 5556 fős csökkenéssel – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott pénteki ellenfele, a holland csapat még erősebb is, mint a német, amelytől tanítványai szeptemberben 5-0-s vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában.
Immár negyedszer aszfaltozzák újra teljes egészében a brăilai Duna-hidat. A csaknem két kilométer hosszú, Romániában a legnagyobb, Európában a harmadik leghosszabb híd felavatása óta több hibát is ki kellett javítani,
Han Kang dél-koreai írónőnek ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai számításból kéri a Nemzeti Liberális Párttól (PNL) a bizalmatlansági indítványuk aláírását – jelentette ki csütörtökön Nicolae Ciucă, a PNL elnöke.
Kevésbé igényesek, strapabíróbbak, fegyelmezettebbek a romániaiakhoz képest a külföldi vendégmunkások, ezért sok hazai munkáltató szívesen alkalmaz nepáli, indiai, Fülöp-szigeteki munkavállalókat.
Marcel Ciolacu kormányfő egy csütörtöki sajtóeseményen kijelentette: tiszteletben tartja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) döntését a koalíciós párbeszéd megszakításáról, de a kormánynak a kampány idején is működnie kell.
Kihallgatták csütörtökön az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) jászvásári székhelyén Nelu Tătarut. Távozásakor a volt egészségügyi miniszter a sajtónak kijelentette, hogy orvosként soha nem kötötte feltételekhez a betegei ellátását.
Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője.
Kizárná az alkotmánybíróságot az elnökjelöltek jóváhagyási folyamatából a kormány vezető erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) a Diana Șoșoacă kizárását övező botrány nyomán.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos politikai bürója csütörtökön jóváhagyta a Szociáldemokrata Párttal (PSD) fenntartott politikai párbeszéd megszakítását és a liberálisok kormányon maradását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) alelnöke, Ionuţ Moşteanu kijelentette, a választások után szeretnének együttműködni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL), de ehhez „mélyreható változásra” van szükség a Nicolae Ciucă által vezetett alakulatban.
Románia valódi célja nem Moldova EU-integrációjának előmozdítása, hanem a Pruton túli ország bekebelezése – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.