KMKF: Szijjártó a szomszédokról, Kövér a nemzetállamokról

KMKF: Szijjártó a szomszédokról, Kövér a nemzetállamokról

A szomszédos országokkal kapcsolatos nehéz ügyeket csak úgy lehet megoldani, ha közös bizalmat alakítunk ki – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülésén mondott beszédében.

2017. március 24., péntek

„Megkerült” Jávor Pál aradi szülőháza

Nem abban az aradi házban született Jávor Pál, a 20. század eleji magyar filmművészet egyik legünnepeltebb sztárja, amit eddig a szülőházaként tartottak számon – írta az Aradi Hírek portálra hivatkozva az MTI.

„Megkerült” Jávor Pál aradi szülőháza
2017. március 24., péntek

Hazatért a besztercei „vasember” a sarkköri maratonról

Tapssal fogadták szerda éjszaka a kolozsvári repülőtéren Tiberiu Uşeriut, aki a tavalyi után idén is megnyerte a 6633 Ultra elnevezésű maratont, amelyet az északi sarkkörön túl rendeznek. 

Hazatért a besztercei „vasember” a sarkköri maratonról
2017. március 23., csütörtök

A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád

Az európaiak sehol a világon nem érezhetik magukat biztonságban az utcákon, ha továbbra is úgy viselkednek, mint eddig – fenyegette meg az öreg kontinenst a török elnök. 

A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád
A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád
2017. március 23., csütörtök

A tehetetlen Európa és a permanens dzsihád

2017. március 23., csütörtök

Többesélyes szezon – hétvégén rajtol a „száguldó cirkusz”

Nico Rosberg visszavonulása miatt címvédő nélkül, de a korábbi évekhez hasonló kérdésekkel rajtol el hétvégén Ausztráliában a tulajdonos- és vezetőváltáson átesett Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság 2017-es szezonja.

Többesélyes szezon – hétvégén rajtol a „száguldó cirkusz”
2017. március 23., csütörtök

Erdélyiek londoni hangulatképe: számolnak a merénylet lehetőségével

Mindenki, aki itt él és dolgozik, számol az ilyen terrortámadá­sok lehetőségével, azzal, hogy akár lehettünk volna mi is az utcán – adott képet a közhangulatról a Krónikának nyilatkozva az évek óta Londonban dolgozó Nagy-Demeter Kinga.

Erdélyiek londoni hangulatképe: számolnak a merénylet lehetőségével
2017. március 23., csütörtök

Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön

Romániában előzmény nélküli, hogy egy önkormányzat a turizmusnak szentel tematikus évet – hangzott el csütörtökön a 2017 – turizmus éve Háromszéken nyitókonferenciáján, Sepsiszentgyörgyön.

Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön
Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön
2017. március 23., csütörtök

Nagyhatalmi álmok a Székelyföldön

2017. március 23., csütörtök

Menekülni próbált a szülők elől a Maros megyei főtanfelügyelő

A Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak a szülei úgy érzik, időhúzásra játszanak a tanintézet működéséért felelős intézmények, ezért csütörtökön felkeresték a frissen kinevezett főtanfelügyelőt, aki azonban megpróbált elmenekülni a szülők elől.

Menekülni próbált a szülők elől a Maros megyei főtanfelügyelő
2017. március 23., csütörtök

A fekete március eseményeinek újravizsgálását kérik

Még március folyamán hivatalos átiratban válaszolnia kell a legfelsőbb ügyészségnek a beadványra. 

A fekete március eseményeinek újravizsgálását kérik
2017. március 23., csütörtök

Közzétették a kolozsvári táblaper indoklását

A kolozsvári törvényszék közzétette a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezési kötelezettségére vonatkozó ítéletének indoklását, így a helyi polgármesteri hivatalnak 15 napja maradt arra, hogy eldöntse, benyújtja-e az óvást az alapfokú döntés ellen. 

Közzétették a kolozsvári táblaper indoklását
2017. március 23., csütörtök

Khalid Masood hajtotta végre a londoni támadást

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard. Khalid Masood többször állt bíróság előtt, de terrorizmus vádjával soha nem vonták felelősségre.

Khalid Masood hajtotta végre a londoni támadást
Khalid Masood hajtotta végre a londoni támadást
2017. március 23., csütörtök

Khalid Masood hajtotta végre a londoni támadást

2017. március 23., csütörtök

Bill és Hobo újra együtt a kolozsvári Főtéren

Deák Bill Gyula és Földes László „Hobo” újra közösen koncertezik a 8. Kolozsvári Magyar Napokon. A Transylvanicum jelszóval augusztus 13–20. között megrendezendő eseménysorozat a kincses város Sétaterét is „belakja” – derült ki csütörtökön.

Bill és Hobo újra együtt a kolozsvári Főtéren
2017. március 23., csütörtök

Szent László-év: gyalogos zarándoklat Gyomaendrődről Nagyváradra

Négynapos gyalogos zarándoklat indul Gyomaendrődről Nagyváradra Szent László király tiszteletére májusban – hangzott el a programot beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.

Szent László-év: gyalogos zarándoklat Gyomaendrődről Nagyváradra
2017. március 23., csütörtök

Erdély-zászló: Soós Sándort is megbüntette a csendőrség

Soós Sándort, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnökét is megbírságolta a csendőrség a március 15-ei kolozsvári Erdély-zászlós incidens kapcsán. Az alakulat megóvja a jegyzőkönyvet, ugyanakkor az ügy tisztázására szólította az RMDSZ-t.

Erdély-zászló: Soós Sándort is megbüntette a csendőrség
2017. március 23., csütörtök

Magyar állampolgársága miatt lemondatták Csap alpolgármesterét

Lemondatta tisztségéből Balogh Oszkárt, a kárpátaljai Csap alpolgármesterét az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU), miután bebizonyosodott, hogy magyar állampolgársága is van – adták hírül csütörtökön kárpátaljai hírportálok.

Magyar állampolgársága miatt lemondatták Csap alpolgármesterét
2017. március 23., csütörtök

Orbán–Kelemen-tárgyalás a megvalósításokról

Folytatódik a romániai magyarság identitásának megőrzését és az oktatásfejlesztést segítő programok megvalósítása – állapodott meg egymással Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Budapesten.

Orbán–Kelemen-tárgyalás a megvalósításokról
2017. március 23., csütörtök

Antwerpenben is járókelők közé hajtott valaki, feltartóztatták

Járókelők közé hajtott egy autós az észak-belgiumi Antwerpen egyik belvárosi sétálóutcájában, de sikeresen megállították, senki sem sérült meg – közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.

Antwerpenben is járókelők közé hajtott valaki, feltartóztatták
2017. március 23., csütörtök

Igazi Csíki Sör-ügy: Lázár János Csíkszeredába látogat

A magyar kormány és a magyar parlamenti képviselők kötelessége, hogy megvédjenek minden magyar vállalkozást egy nagy multinacionális vállalkozástól, amely a hatalmát fitogtatja – jelentette ki Lázár János az Igazi Csíki Sör-ügyében.

Igazi Csíki Sör-ügy: Lázár János Csíkszeredába látogat