A politikai szembenállása mindennapok szintjére is átszivárgott, 2004.december ötödike óta pedig a határon túlimagyarok többsége még akkor sem tudnaszimpatizálni a jelenlegi magyar kormányfővel, ha azúgy döntene, hogy komoly, a nemzet összetartozásáthangsúlyozó változásokat kívánnabevezetni a magyar–magyar kapcsolatokban. Azt viszont bizonyárakevesen gondolták, hogy március 15-én mégannak lesz a legkisebb jelentősége, hogy GyurcsányFerenc üzenetét kifütyülik vagy sem amegemlékezéseken. Hogy nem az lesz a téma,melyik politikus milyen közhelyes fordulatokkal éltbeszédeiben, vagy hogy mennyire sikerült a Nemzeti Múzeumelőtt megrendezett ünnepi műsor, hanem az, hogy a rendőrség– szinte már gyanús, de inkább komikustúlbuzgósággal és eredményességgel– napi fél tucat „terroristagyanús” személyőrizetbe vételéről számol be. Az, hogy akoalíció képviselőit esernyővel felfegyverzetttestőröknek kell megóvniuk a tojászáportól,illetve, hogy elborult elméjű fantasztákból éselkeseredett polgárokból álló csoportokminden második sarkon kormánybuktatásrólés forradalomról álmodoznak.
Nyilvánvaló, hogy mindeznem tekinthető normális állapotnak. Ám az, hogyvégre visszakapjuk az ünnepeinket, mindkét oldalpolitikai és közéleti szereplőinek felelőssége.Hogy évente legalább azon az egy-két napon úgyérezzük: mégiscsak jó magyarnak lenni.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.