győzelmük ugyanis csupán néhány tizedszázalékos a nagy rivális PSD-vel szemben, ráadásul még a harminc százalékot sem érték el. Ez pedig igencsak messze áll attól a céltól, hogy a Traian Băsescuhoz közel álló elnöki pártként akár a voksok felénél is többet gyűjtsenek össze. Főleg annak fényében, hogy a fenti adat csupán a megyei közgyűlésekre érvényes, a helyi önkormányzatokban a PSD tett szert előnyre.
A szociáldemokraták és a liberálisok sikere ugyanakkor csak kismértékben tulajdonítható saját vezetőik tehetségének. A két alakulat elsősorban magának Traian Băsescu államfőnek tartozik hálával, aki rendkívül agresszív, az összes ellenfél folyamatos lejáratásán alapuló politikájával még azokat a szavazókat is elriasztotta, akik amúgy semmiképpen sem voksoltak volna a posztkommunista „dinoszauruszoknak” otthont adó PSD-re, és az üzleti köröknek lekötelezett liberálisok sem tűntek hitelesnek számukra. Az egész pályás letámadás taktikája visszaütött, és épp Băsescut tüntette föl abban a színben, hogy megszállottja a hatalomnak, és a teljes irányítás megszerzése érdekében semmilyen gátlást nem ismer. A jelek szerint azonban nem tanult az eddigi hibákból: kedd esti kirohanása alapján nemhogy mérsékelni, de épphogy fokozni kívánja a konfrontatív politizálást. Ennek részeként már a nyílt alkotmánysértéstől sem riad vissza, hiszen az államfő pártok fölöttiségének elvét megsértve kiállt a PD-L mellett, és hevesen támadta a bukaresti főpolgármesteri tisztségre függetlenként pályázó Sorin Oprescut.
Kérdés, a tehetetlen düh miatti elvakultságon kívül van-e más oka is, hogy azt gondolja: a vesztes stratégia őszre nyertessé válhat?
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.