Ez pedig semmiképpen sem lehet szalonképes – legkevésbé egy olyan ország esetében, amely fennhangon hirdeti, hogy a Nyugathoz tartozik, és a demokrácia és tolerancia elvén alapuló Európai Unió tagja kíván lenni. Nem kevésbé szalonképtelen az sem, hogy a kurdok egy csoportja fegyveresen, a terror eszközével küzd a függetlenségért, ám a helyzet minden bizonnyal nem fajult volna idáig, ha a török hatóságok nem küzdenek gyakorlatilag másfél évszázada a szó szoros értelmében t?zzel-vassal a kurd önrendelkezés ellen. A kurdok ugyanis mind az Oszmán Birodalom, mind az els? világháború után létrejött Török Köztársaság vezetése szemében szálkát jelentettek, s?t épp az ország civilizálását és fölemelését zászlajára t?z? Musztafa Kemal volt az, aki még a kurd elnevezés használatát is betiltotta – a kurdokat a mai napig „hegyi törökökként” emlegetik.
A mintegy huszonkétmillió f?s kurd nemzet helyzetének rendezését már csak ezért sem szabad a törökökre bízni. De azért sem, mert a mostani helyzet kialakulásában a Nyugat is tev?leges szerepet játszott a határok önkényes megvonásával az els? világháború után. Egyértelm?, hogy az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak is nyomást kell gyakorolnia Ankarára, valamint a többi térségbeli országra, amelyek Kurdisztán területén osztoznak, hogy elejét vegyék a véres konfliktusnak. A megoldás a széles kör? önrendelkezést?l a függetlenségig terjedhet. Arra ugyanis valószín?leg még a legkörmönfontabb nemzetközi jogász sem tudna elfogadható érvet találni, miért ne lenne jogosult egy évszázadok óta ugyanazon a területen él?, több mint húszmilliós nemzet az önálló állam létrehozására. F?leg, ha azon országokban, amelyek a szállásterületükön osztoznak, hajtóvadászat folyik ellenük.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
