A különbség csupán annyi, hogy a NATO határai az egykori keleti blokkhoz tartozó államok csatlakozásával keletebbre tolódtak, így jóval közelebb kerültek Oroszországhoz. Ez elvileg joggal aggaszthatná a moszkvai illetékeseket – már ha az amerikai terjeszkedés Oroszország ellen irányulna. Hivatalosan azonban a közel-keleti „latorállamok” féken tartását szolgálja. Tény ugyanakkor, hogy a 2007-es Oroszország már nem azonos az 1997-es, a nyugati demokráciát keblére ölelő, a szovjet időben kialakult konfliktusokon túllépni kívánó jelcini Oroszországgal. A Vlagyimir Putyin irányította kontinensnyi ország ismét magára talált, és vezetőiben, de lakóiban is feltámadt a nosztalgia a „régi dicsőség” iránt. Ennek tudhatók be az orosz államfő egyre keményebb hangvételű megszólalásai, amelyekben az orosz belügyekbe beavatkozó nyugati országokat ostorozza, és kilátásba helyezi a hagyományos fegyverzetekre vonatkozó szerződés befagyasztását.
Mindennek bekövetkeztére valószínűleg Washingtonban is számítottak már korábban, ezért is döntöttek úgy, hogy – kihasználva az új NATO-szövetségesek, a lengyelek, a csehek és nem utolsó sorban a románok ruszofóbiáját – megerősítik az amerikai jelenlétet a közép-kelet-európai térségben. Bár ez elsősorban valóban a közel-keleti rendcsinálás egyik eleme, nehéz nem arra gondolni, hogy az esetleges moszkvai ambíciók féken tartását is szolgálja. Az Egyesült Államok számára ugyanis igen kényelmes az egyetlen szuperhatalom szerepköre, és igyekszik elejét venni, hogy az exkluzív, egyszemélyes klubba további tagok is belépjenek.
Kérdéses azonban, mennyire üdvösek az ilyen lépések, hiszen a hatás rendszerint ellenhatást szül. Márpedig a két óriás, az amerikai sas és az orosz medve újrakezdődő vetélkedését könnyen kihasználhatja a nevető harmadik – a kínai sárkány.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
