Politikai vagy-vagy

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. február 01., 00:002006. február 01., 00:00

„A liberális és demokrata pártnak az egyesülés útjára kell lépnie. Ellenkező esetben mindkét alakulat elpusztul” – határolta be a D. A. Szövetség politikai jövőképének két szélsőségét Mona Muscã a liberális nőtagozat hétvégi kongreszszusán. Látszólag eme kirkegaard-i vagylagosság egyik, apokaliptikus végkifejletének próbálja elejét venni most a Demokrata Párt, amikor teljesen váratlanul előáll a fúzió konkrét döntéseket és lépéseket tartalmazó menetrendjével, még az egyesülést nyélbe ütő kongresszus időpontját is kitűzve.
Ám, mint tudjuk, a látszat (pláne a politikai) sokszor csalóka. A négy évvel ezelőtt szövetségre lépett két kormánypárti alakulat egyesülése már a 2004-es választások után napirendre került, amelynek ügyét Valeriu Stoica, a PNL volt elnöke képviseli a legvehemensebben. Csakhogy a D. A. Szövetség hatalomra kerülése óta a témát hol a liberálisok, hol a demokraták söpörték le az asztalról, sokkal időszerűbb problémának tartva az árvíz okozta katasztrófát, Tãriceanu lebegtetett lemondását vagy az előrehozott választások ötletének megfontolását. A pártstruktúrákban mindvégig ott lappangó bizonytalanság végére Traian Bãsescu tett pontot a D. A. decemberi „narancsos” évértékelőjén, amikor 2006. legfontosabb házi feladataként határozta meg a két pártvezetőség számára a fúziót.
Pontosabban fogalmazva a kényszerházasságot, amelynek a felek közel sem azonos hozománnyal vágnak neki. A szociáldemokrata köntöst egyik percről a másikra jobbközép irányból gomboló, az államfő közkedveltségében is fürdő demokraták népszerűségén közel sem rontott annyit a kormánypozíció, mint a liberálisokén, akik számára – bizonyíték erre a pártelnök-kormányfő tegnapi nyilatkozata – az ideológiai elkötelezettség legalább olyan fontos, mint a politikai fennmaradás. A PNL Cãlin Popescu-Tãriceanu fémjelezte vezetősége ugyanis számol a DP-be való „bedarálás” veszélyével is, amely menthetetlenül bekövetkezik, ha az új alakulat Emil Bocék indulóját követve a néppárti ernyő alá sorakozik. Az egyelőre egyoldalúan júliusra kitűzött kongreszszusig kiderül, mit tartanak prioritásnak Brãtianuék utódai: a doktrínához való hűséget vagy a szabadelvű politizálásnak a pillanatnyi politikai jólét érdekében történő feladását.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
Inkompetencia, korrupció, Cherecheș
2023. november 27., hétfő

Inkompetencia, korrupció, Cherecheș

2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.

Elzálogosított jövő
Elzálogosított jövő
2023. november 22., szerda

Elzálogosított jövő

2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
Amikor a gyűlölet valóban nem pálya
2023. november 07., kedd

Amikor a gyűlölet valóban nem pálya

2023. július 10., hétfő

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak

Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.

Megálljt parancsolni a fekete öves provokátoroknak
2023. március 10., péntek

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás

Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.

A „Kasszás Erzsik” munkája és a virtuális géprombolás
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó
2023. március 03., péntek

„Becsatornázott” diplomáciai fiaskó

2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.

A háború velünk marad
A háború velünk marad
2023. február 24., péntek

A háború velünk marad

2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?
2023. február 19., vasárnap

Kinél van az úzvölgyi katonatemető kulcsa?

2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.

Nagyhatalmak aknamunkái
Nagyhatalmak aknamunkái
2023. február 17., péntek

Nagyhatalmak aknamunkái

2023. február 11., szombat

Áldilemmáink egy katasztrófa villanófényében

Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.