Bizonyára sokan vannak, akik megkönnyebbüléssel fogadják a hírt, és természetszerûleg többen, akik felháborodnak a döntés hallatán. A maga szempontjából mindkét tábornak igaza van – a történelmi igazság megismerése és az erkölcsi elégtétel-szolgáltatás szükségességének objektív nézõpontjából azonban egyértelmû, hogy a taláros testület határozata nem jelentheti az átvilágítási folyamat végét.
Lehet persze összeesküvés-elméleteket gyártani, el lehet hinni az alaptörvénynyel ellentétesnek minõsített jogszabály megalkotójának, Constantin Ticu-Dumitrescunak az elsõ felindulásában fogant kijelentését, amely szerint az Alkotmánybíróság azért meszelte el a jogszabályt, mert a közelmúltban többek között a taláros testület tagjai is az átvilágító bizottság látókörébe kerültek. Ez azonban a tényen már nem változtat.
Fogadjuk el, hogy az elmúlt években hozott, bizonyos személyek kommunista titkosszolgálatokkal való együttmûködésének tényét kimondó határozatok semmisek. Ez ugyanis nem azzal egyenértékû, hogy a rendszerváltás elõtt nem létezett a kommunista államhatalom titkosrendõrsége, és azt sem jelenti, hogy ne lettek volna olyan személyek, akik valamilyen oknál fogva aktívan együttmûködtek az elnyomó gépezet ezen szegmensével polgártársaik magánéletének megfigyelésében.
Az alkotmánybírósági ítélet ennél fogva origóként, nulla pontként kell hogy szolgáljon a lusztrációs folyamat újraindításához. Az illetékeseknek most azon kell lenniük, hogy minél gyorsabban pótolják az ûrt. Hiszen a társadalomnak még most, tizennyolc év elmúltával is jogában áll tudni, hogy kik voltak azok, akik önszántukból, anyagi ellenszolgáltatás fejében ellenzéki, vagy ellenzékiséggel gyanúsított embertársaikat besúgták, hozzájárulva ezzel a rendszer fennmaradásához, és tönkretéve a megfigyeltek életét. Nekik ugyanis továbbra sincs erkölcsi alapjuk arra, hogy közszereplõként, a politikum vagy a gazdasági szféra vezetõ pozícióiból „osszák az észt.\"
Ezért olyan átvilágítási törvényt kell alkotni, hogy azok, akik most tapsolnak, és azt hiszik, megúszták, az új jogszabály életbelépését követõen mindennap visszasírják a most megsemmisített törvényt.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.