Csakhogy amíg négy éve egyértelmû volt, hogy az ultranacionalista Nikolicsnak semmi esélye az elnöki tisztség elnyerésére, ma korántsem ennyire biztos a Nyugat-barátnak mondott Tadics gyõzelme. Akkor ugyanis a milosevicsi éra szenvedéseit feledni akaró választópolgárok többsége úgy döntött: hátat fordít a vesztes háborúk sorát eredményezõ nacionalista retorikának. A mostani eredmények viszont azt jelzik: sokan becsapottnak érzik magukat. Az egyszerû szerb polgárok úgy értékelik, az EU és az Egyesült Államok nem állt ki mellettük, sõt egyenesen arra készül, hogy elismerje Koszovó függetlenségét. Így nem meglepõ, hogy sokan az érzelmeikre hallgattak, és a radikális párti jelöltet támogatták, aki Tadicsnál határozottabban állt ki Koszovó megtartása mellett – és senkiben sem merült föl, mit is kezdhetne Szerbia egy olyan tartománnyal, ahol a szerbek aránya tíz százalék alá csökkent, és amelynek többségi albán lakossága a korábbi belgrádi agresszió miatt sohasem lenne képes megbékélni velük.
Magyar szempontból pozitív fejlemény, hogy a délvidéki magyar szervezetek – a nézetkülönbségeket félretéve, de identitásukat fel nem adva – képesek voltak közös jelöltet indítani, aki közel háromszázalékos eredményével értékes szövetséges lehet Tadics számára – már amennyiben a demokrata jelölt támogatja a magyar törekvéseket.
A mérleg nyelve ugyanakkor nem a magyarság, hanem elemzõk szerint Vojiszlav Kostunica kormányfõ. Aki ugyan nacionalista, de mégiscsak közelebb áll a nyugati értékekhez. A gyõztes kilétét az õ támogatása döntheti el. Európa, sõt a világ biztonsága érdekében remélhetõleg most is Tadics mellett teszi le a garast.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.