Egyszer?en ugyanaz játszódik le, ami a nyolcvanas-kilencvenes években – csak éppen fordított el?jellel. Míg ugyanis az elmúlt két évtizedben Romániában t?nt kilátástalannak a jöv? az instabil politikai helyzet és a stagnáló gazdaság miatt, ezért sokan Magyarországot tekintették a korlátlan lehet?ségek hazájának, addig az elmúlt id?szakban tapasztalható konjunktúra miatt – amelyhez a magyar gazdasági és közéleti viszonyok állandósulni látszó mélyrepülése társul – Románia vált egyre vonzóbbá az anyaországi munkavállalók számára.
Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy Aradon ma már természetes, hogy az infrastruktúra-fejlesztési munkálatokra a környez? magyarországi megyékb?l toboroznak munkaer?t, hiszen ott viszonylag magas a munkanélküliség, míg a határ román oldalán munkaer?hiánnyal küszködnek. Miért jelentenének kivételt ezen jelenség alól az orvosok, n?vérek? Hiszen attól függetlenül, hogy betonkeverés és aszfaltozás helyett évekig képezték magukat, és embertársaik gyógyítására esküdtek föl, a közértben nekik is ugyanannyiért adják a kenyeret. Márpedig ha Romániában vonzóbbak a munkaviszonyok és az életkörülmények, Magyarországon viszont veszélyeztetve érzik egzisztenciájukat, érthet?, ha egyre kevesebbet tépel?dnek a döntés meghozatala el?tt. F?leg, hogy Erdélyben leküzdhetetlen nyelvi akadályok sem várják ?ket.
A jelenség egyszer? gazdasági folyamatok eredménye, és ugyanabba a sorba illeszkedik, amelybe a neves nyugat-európai és amerikai cégek romániai megtelepedése. Az ország gazdasága – a „klasszikust” idézve – valóban „dübörög”, ennek pedig velejárója, hogy a hátrányosabb helyzetbe került régiókból, így – bármilyen furcsa leírni – Magyarországról is elindulnak ide szerencsét próbálni mindazok, akik részesülni szeretnének az itteni konjunktúra áldásaiból. Azonban épp a magyarországi példa mutatja: az eminens tanulóból bármikor bukott diák lehet, ha a politikum képtelen megfelel? higgadtsággal kezelni a helyzetet, és engedve a szociális demagógia csábításának, a konjunktúra eredményeit feláldozza a rövid távú választási érdekek oltárán.
Márpedig Romániában ennek most, választási évben óriási a veszélye.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.