A helyzet jelzi: az EU régebbi tagállamainak lakói továbbra is ódzkodnak a szövetség további mélyítésétől. Gyanítható, hogy ha a többi nyugat-európai tagállamban a korábbi kudarcból okulva nem döntenek úgy a politikusok, hogy ezúttal nem rendeznek népszavazást, jó néhány ország polgárai az írekhez hasonlóan voksolnak. És csak részben van azért így, mert féltik a nagy európai „szuperállamtól” a hagyományos nemzetállami szuverenitást. Az ilyetén, némileg érzelmi indíttatású viszonyulás mellett legalább akkora mértékben ott van a racionális félelem attól, hogy a szorosabb integráció, valamint a tizenkét új, szegényebb tagállam csatlakozása nyomán nekik kevesebb jut.
Persze a franciák és a hollandok részéről érthetők az ilyen érvek, hiszen többek között e két állam viszi a hátán az EU-t. Írországgal viszont más a helyzet: a zöld sziget épp hogy az unióhoz való csatlakozás nyomán, az integrációs támogatásokból pörgette föl gazdaságát. Az ír polgárok azonban most megtagadnák ugyanezt az új tagoktól. Főleg abban a helyzetben, amikor a bizonytalanságot tovább növelik a megállíthatatlanul emelkedő üzemanyagárak, és a gazdák és a fuvarozók tüntetéseken kérik a politikum beavatkozását.
Az aggodalom érthető, de az is egyértelmű: az uniós projekt továbbvitele létfontosságú. Ha ugyanis a szorosabb integráció terve kudarcba fullad, és Európa lemarad a globális versenyben, azt nem csak Berlinben, Párizsban, Nagyváradon vagy Ceske Budejovicében sínylik meg. Hanem Dublinban is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
