2008. augusztus 11., 00:002008. augusztus 11., 00:00
A mostani konfliktusban nem is Grúzia az igazi ellenfél. Moszkva természetesen örömmel venné, ha Tbilisziben a 2003-as rózsás forradalom nyomán hatalomra került Amerika-barát Mihail Szaakasvili helyét a saját embere venné át, de a mostani hadműveletek túlmutatnak ezen. Oroszország most a Nyugat bajszát cibálja. Erre utal, hogy az oszétok „védelmében” a tartománytól jókora távolságban lévő grúziai célpontokat is támadott – többek között a Baku–Tbiliszi–Ceyhan olajvezetéket és Poti olajkikötőt is, amelyek épp azt a célt szolgálják, hogy az azeri kőolajat Oroszországot megkerülve szállítsák Európába.
Ez tehát a háború tétje: a kőolaj, illetve az energiahordozók szállítására szolgáló tranzitterület. Vlagyimir Putyin eddig csupán „lájtosabban” bánt az energiafegyverrel. Ukrajnát és Fehéroroszországot még csak a gázcsapok elzárásával próbálta megrendszabályozni, jelezve: a birodalmi reflexek ismét élnek, és újra befolyást kíván szerezni az egykori csatlósállamok fölött. Mostanra azonban fölbátorodott, és Grúzia ellen már katonai erővel lép fel.
Hogy megteheti, az jórészt a Nyugat hibája. Ukrajnában és Grúziában sikerült amerikai támogatással Nyugat-barát, a demokrácia mellett a korábbinál elkötelezettebb kormányokat hatalomra juttatni, ám csupán félmunkát végeztek. A NATO-tagállamok nem tudtak megegyezni, hogy közelebb tolják-e a szervezet határait Oroszországhoz, ezért – többek között az európai gázfüggőség miatt – a bukaresti NATO-csúcson bevették az orosz blöfföt, és nem merték a két országot meghívni a szervezetbe. Moszkva pedig köszönte szépen – és most Amerika és az EU teszetoszaságát kihasználva Tbiliszit bombázza.
Washingtonnak és Brüsszelnek most nem szabad határozatlannak mutatkoznia. A diplomácia határait nem túllépő, de határozott üzenetet kell Moszkva felé megfogalmaznia, amelynek a lényege: Putyin Oroszországban cárnak tarthatja magát – ám az Orosz Föderáció határain kívül még az egykor orosz befolyás alatt állt országokban sem viselkedhet mindenható önkényúrként.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
