2008. november 24., 23:362008. november 24., 23:36
És nem csupán azért, mert a Felvidékről Biharországba származott Josef Kozácek nagyváradi kanonokként nemcsak nemzettársai, hanem a rászoruló magyar hívek érdekében is fellépett. Még csak azért sem, mert Kozácek idejében a Matica Slovenska nem egészen az volt, aminek ma ismerjük – frusztrált, magyargyűlölő szlovákok gittegylete, amely román megfelelőjéhez, a Vatra Româneascához hasonlóan kulturális egyesületként, állami támogatással hirdeti a gyűlöletet. Hanem – az azért már akkor is meglévő nacionalista megnyilvánulások mellett – a Magyarországon élő, saját állammal nem rendelkező szlovákok művelődési életének megszervezésére, az akkor éledező szlovák kultúra fejlesztésére hivatott szervezet. A püspöki döntés egyben üzenet is a szlovák és a magyar nemzet közötti ellenségeskedést hivatásszerűen szító politikusok és „civilek” számára: túl lehet lépni a nemzeti frusztrációkon, a múltbeli sérelmeken. Főleg abban a helyzetben, amikor a magyarok és a szlovákok ugyanúgy kisebbségi sorban kénytelenek élni.
Kérdés, hogy a nagyváradi gesztus hozzájárulhat-e a szélsőséges, fasisztoid pártok pozsonyi kormányra kerülése óta folyamatosan romló magyar–szlovák kapcsolatok javulásához. A hivatalos Pozsony mindenesetre okulhatna a döntésből: a váradi magyar egyházi vezetők számára fontosabb, hogy a fennhatóságuk alá tartozó szlovák hívek jól érezzék magukat, mint az, hogy a magyar nacionalisták szája íze szerint „politizáljanak.”
Persze nem azt mondom, hogy már holnap állítsanak szobrot Kossuthnak Pozsony főterén – de a felvidéki magyaroknak most minden bizonnyal az is elég lenne, ha nem Ján Slota és a hasonszőrű „nehézfiúk” lennének a hangadók a szlovák kormány magyarokkal kapcsolatos politikájában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Első látásra úgy tűnik, messze van az úzvölgyi katonatemető nyugalmához szükséges rendezés. A Csíkszentmárton község gondozásában lévő temetőben le kell bontani és eltakarítani az illegálisan felállított betonkereszteket. Akkor valójában mi a gond?
Azon valószínűleg kevesen lepődnek meg, hogy Moszkva szemét nagyon szúrja, hogy Moldovának Nyugat-barát, EU-csatlakozást célul kitűző kormánya van.
Elszörnyedve, részvéttel, szánakozással, a gyász érzésével követik az emberek szerte a világon a Törökországot és Szíriát sújtó pusztító erejű földrengés következményeit.
